2p
Szerinte az igazán gazdagok rejtőzködnek, így semmilyen listán nincsenek rajta. Nincs háború a kormányon belül, tramtrain ide-oda.

Lázár János beszél a Kormányinfón:

100 leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc gazdagodott a leggyorsabban: kétségbe vonja a Napi.hu összeállítását Lázár János, szerint nem vehető komolyan, mivel az igazán gazdagok rajta sincsenek a listán.

Katonai fegyverek a Parlamentben: nem lát a rendőrség és a parlamenti őrség felszerelése között különbséget a miniszter, ugyanazt a rendészeti feladatot kell ellátniuk. Ami megilleti a rendészeti szerveket, az megilleti az őrséget is, amelynek a végrehajtó hatalomtól függetlenül kell működnie.

Heineken <3 Csíki sör: az írásos védjegyhasználati megállapodás még kidolgozás alatt áll. A kormány jogi háttérrel segít a feleknek. Hódmezővásárhelyen a bojkott azért hatásos, mert egyébként is Csíkit isznak az ottaniak, mert ott egy raktár.

Gyurcsány visszapereli a kormányt? Ismeretlen tettes ellen tesz majd feljelentést Lázár, aki szerint az Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára keze van az EMIR-rendszerrel kapcsolatos bírságban (18 milliárd forintot kell visszafizetnünk), mivel ő volt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség feje a vitatott szerződések idején 2003 és 2009 között, amelyeket azok az emberek írtak alá, akik most Gyurcsányék cégének, az Altus Zrt. vezető munkatársai.

Vérlázító tramtrain-botrány: hatalmi harcra gyanakszik a sajtó a háttérben, de Lázár szerint nincs konfliktus közte és Seszták Miklós fejlesztési miniszter között. Szakmai, helyi ügy: nagyon régóta folyik Szeged és Hódmezővásárhely között ennek a projektnek az előkészítése, ami első körben 23,5 milliárdba került volna, most meg 48 milliárd körül van. Lázár ezért kérte a projekt felfüggesztését, mert nem ésszerű az ekkora áremelkedés. Tisztázni kellene, hogy akarja-e a szakma ezt a beruházást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG