1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lendvai Ildikó szerint nincs olyan forgatókönyv az MSZP-ben, hogy a jelenlegi elnökség a helyén marad - a testület mindenképpen lemond
Lendvai Ildikó szerint nincs olyan forgatókönyv az MSZP-ben, hogy a jelenlegi elnökség a helyén marad. A testület mindenképpen lemond, a júniusi kongresszus ennek menetrendjéről dönt majd - mondta a politikus. A szocialisták ugyanakkor - függetlenül parlamenti mandátumarányuktól - megneveznek majd államfőjelöltet.

Az MSZP távozó elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában közölte: az elnökség lemond, egyéb döntés nem születhet; azért a lemondás felajánlásának formáját választotta a testület, mert a kongresszusra kivánja bízni a teljes tisztújítás menetrendjét. Az egyik forgatókönyv szerint a júniusi kongresszust követően megindul a pártszervezetek mindegyikére kiterjedő tisztújítás, amely nyár végére fejeződhet be. A másik szerint először új alapszabályt alkotnának és már az abból következő új szervezetre, év végén választanának új elnökséget - mondta el.
   
Arra a kérdése, hogy akkor Vadai Ágnes miért mondott le elnökségi tagságáról arra hivatkozva, hogy azonnali elnökségi lemondást támogatott volna, Lendvai Ildikó azt felelte: nincs szó véleménykülönbségről. Szavai szerint éppen Vadai Ágnes segítette az elnökségi ülésen megtalálni azt a formát, amellyel világosság teszik, hogy az elnökség tudja, vállalnia kell a politikai felelősségét, és nem maradhat, de "nem szalad szélnek", mert valakinek össze kell hívni a kongresszust, le kell vezényelnie az átmenetet. Szerinte Vadai Ágnes úgy gondolhatta, ebben az előkészítő munkában már nem akar részt venni, mert talán valamilyen másik politikai feladatra készül.
   

Lendvai Ildikó szerint az MSZP-nek, függetlenül parlamenti arányától, jelölnie kell köztársasági elnököt, és ezt meg is fogja tenni. Erre azért van szükség, mert egy párt személyekben tudja legjobban jelképezni saját politikai gondolkodását - tette hozzá.
Arra a kérésre, hogy mitől lesz egység a párton belül, Lendvai Ildikó azt mondta: 20 éve hallja, hogy az MSZP szakad, ennek ellenére ez nem történik meg. Elismerte, hogy a párttal nagy trauma történt, történelmi léptékű, nagy vereséget szenvedett, de - mutatott rá - a megerősödésre és a megtisztulásra is esélyt kapott. Szerinte az MSZP-n belül "nincs akkora balhé, nincs nagyobb vita", mint ami ilyenkor normális. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is abba a vitába kapcsolódik be, amelyet a párt indított három tartalmi kérdésről - hangsúlyozta.
   
Úgy értékelte: a reform-, a változtatási szándék helyes baloldali cél volt, de az eszközök tekintetében sok hibát vétettek, és a korrupciós ügyek tekintetében pedig "elviseltetetlen  mennyiségű sár fröccsent" rájuk. Az MSZP egyik legfontosabb feladata a megerősödés mellett a megtisztulás - húzta alá a távozó pártelnök, aki szerint sokkal jobb morális önvédelmi mechanizmusokra van szükség. 

Sokaknak úgy rémlik, hogy a Fideszre szavaztak
Vadai Ágnes is lemondott
MSZP: Orbán elfelejthetné a kicsinyes bosszúit
Gyurcsány visszatérését követelik az MSZP-ben?
Ez vár az új MSZP-elnökre

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG