1p
Levelet küldött Matolcsy György Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének, és Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának. Az EKB-nak főleg a jegybanktörvénnyel kapcsolatos változtatásokról, az EB-nek inkább a magyar gazdaság makroszámairól írt a nemzetgazdasági miniszter.

A Mari Draghinak írott levélben a december 30-án elfogadott jegybanktörvény részleteiről, illetve annak korábbi változataival kapcsolatos frankfurti kritikák figyelembe vételéről tájékoztatott a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György egyebek mellett azt írta: Magyarországnak egyértelmű érdeke, hogy a jegybanki függetlenségen alapuló, hatékony monetáris politikája legyen. A kormány - ahogy eddig, úgy a jövőben is - figyelembe veszi a jegybank függetlenségét. A nemzetgazdasági miniszter levelében meggyőződésének adott hangot, hogy a jegybanktörvény teljes mértékben megfelel az európai jognak.

A levél másolatát Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának is továbbította a minisztérium. A biztosnak ugyanakkor egy másik levelet is elküldött a miniszter. Ebben főleg a tavalyi pénzügyi évzárással foglalkozik, megemlíti a Széll Kálmán terv előnyeit és azt is, hogy az adóváltozásokból mekkora bevételt várnak jövőre. A levél külön kitér a Bankszövetséggel kötött megállapodásra, ami a minisztérium szerint hatékonyan kezeli a devizaadósság problémáját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
Makro / Külgazdaság Vége a jó világnak a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 08:10
Nem kizárt, hogy az árak csökkenése a jövő héten nem fog folytatódni.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír: tovább csökkentek az energiaárak az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 13:31
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Az országnak lesz kenyere
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 09:29
Bővítik az öntözést az Alföldön, szeptembertől indul az Otthon Start.
Makro / Külgazdaság Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 08:30
A KSH szerint az ipari termelés éves szintű csökkenése kéthavi lassulás után májusban ismét fokozódott.
Makro / Külgazdaság Költekezésbe kezdhet a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 15:27
Mindez az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradékkal lehetséges. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG