1p
Az Új Selyemút Kína legfontosabb gazdasági projektje, amely összeköti az országot Afrikával és Európával.
Vang Ji kínai külügyminiszter és Szijjártó Péter. MTI Fotó: KKM/Burger Zsolt

Az Új Selyemút kereskedelmi stratégiáról hosszan írtunk már, ehhez csatlakozott szombaton elsőként Európából Magyarország.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton találkozott Budapesten a kínai külügyminiszterrel, Vang Ji-vel, ahol aláírtak egy együttműködési megállapodást arra vonatkozóan, hogy mindent megtesznek a Selyemút létrehozásáért.

Azt, hogy pontosan milyen szerepe lesz Magyarországnak a projektben, egyelőre nem tudni. Erős infrastruktúrára van azonban szüksége Kínának a terjeszkedéshez, amelyet elsősorban vasúttal kíván megoldani, így a Budapest-Belgrád vasútvonalnak kiemelt szerepe lehet a jövőben.

A felek a megegyezés során közölték, hogy eddig még soha nem volt tapasztalható ilyen nagyfokú és hatásos együttműködés Kína és Magyarország között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
Makro / Külgazdaság Kell-e félnünk az új vírustól?
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 11:35
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa a Facebookon értékelt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG