1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Banai Péter Benő szerint a kedvező makrogazdasági folyamatok pluszkiadásokat tesznek lehetővé az idén.

Az idei költségvetési törvényt azért kell módosítani, mert az előzetesen vártnál kedvezőbben alakulnak a 2015-ös makrogazdasági folyamatok, így nem helytálló az az ellenzéki vélekedés, hogy a törvény előkészítetlensége, hibái miatt van szükség a korrekcióra - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten a költségvetési bizottság ülésén.

Kiemelte, hogy a kedvező folyamatok úgy teszik lehetővé számos pluszkiadás teljesítését, hogy közben sem az államadósság csökkentése, sem a hiánycél nem kerül veszélybe. Az ellenzéki képviselők ugyanakkor több ponton előkészítetlennek tartják a javaslatot, és egybehangzóan kritizálták a Liget Budapest projektet, amelyre 2015-ben 10 milliárd forintot szán a kormány.

Már korábban is volt róla szó, hogy át kell írni a költségvetést: akkor azal érveltek, hogy háborúra és bankvásárlásra kell a pénz. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
Makro / Külgazdaság Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:25
Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG