2p

Miközben Donald Trump ma is elcsalt választásról posztolgat a Twitteren, már közvetlen környezetében is egyre többen javasolják neki: ismerje el a vereséget. 

Donald Trump a Twitteren vasárnap is olyan posztokat tett közzé, amelyek arra utalnak, hogy a választásokat elcsalták a demokraták a levélszavazatok manipulálásával. (A Twitter minden poszt alatt jelzi is, hogy a választási csalással kapcsolatos vádak nem megalapozottak.)

Eközben gyakorlatilag az egész világ vezető politikusai gratuláltak már Joe Bidennek a választási győzelemhez, még ha a mostani állapot nem is tekinthető (még jó darabig, előre láthatóan decemberig) hivatalos végeredménynek. A sorba ma délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beállt.

Az elnök közvetlen környezetében is erősödnek azok a hangok, amelyek szerint Trump elnöknek el kellene már engednie ezt a kérdést: tanácsadója (és sógora), Jared Kushner korábbi értesülések szerint arról győzködi Trumpot, hogy álljon ki és fogadja el a vereséget, újabb értesülések szerint ezt kéri tőle a first lady is. Trump felesége, Melania a CNN forrásai szerint csatlakozott ahhoz a belső körhöz, amely azt tartaná méltónak a pozícióhoz, ha az elnök elfogadná: januárban véget ér elnöki ciklusa, és át kell adnia a terepet a demokrata Joe Bidennek.

Donald Trump nyilatkozatának végén távozik a felesége, Melania Trump társaságában a washingtoni Fehér Ház Keleti terméből a választások után, 2020. november 4-én hajnalban. MTI/AP/Evan Vucci
Donald Trump nyilatkozatának végén távozik a felesége, Melania Trump társaságában a washingtoni Fehér Ház Keleti terméből a választások után, 2020. november 4-én hajnalban. MTI/AP/Evan Vucci

Az elnökhöz közel álló Fox News egyébként azt írta vasárnap: bár harcos üzeneteket tesz közzé a Twitteren, ha a jogi eljárásokkal nem sikerül megváltoztatni a Biden győzelmét jelentő végeredményt, Trump hajlandó lesz elismerni a vereséget és békés körülmények között átadni az ország vezetését Joe Bidennek.

A jelenlegi állás:

Területi bontásban az egyes államok eredménye:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG