1p
Az Nemzetgazdasági Minisztérium 2,8 százalékos inflációval és 2,7 százalékos hiánnyal számol a jövő évi büdzsé tervezésénél. Az euróárfolyamot pedig 295,1 forintos szinttel veszi figyelembe.

A tervezett infláció megegyezik a jegybank tavaszi becslésével, de legutóbbi, júniusi adatai már eltérnek. Az  MNB ugyanis legutóbb a most jelzett inflációnál nagyobb pénzromlást valószínűsít.

Tovább csökkentenék a hiányt

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján közzétett költségvetési tervezési köriratból kiderül, hogy 2014-ben az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékát érheti el, és a magyar költségvetési politikának változatlanul prioritása az előző időszakból örökölt magas államadósság csökkentése.

A kormány célja, hogy az államháztartási hiány és ezzel együtt az államadósság csökkentésével, a tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek megteremtésével Magyarország gazdasági fejlettsége, illetve foglalkoztatási rátája növekedjen. A kabinet egyben emlékeztet arra, hogy a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított aránya a 2010. évi 81,8 százalékról 2012-re 79,2 százalékra mérséklődött, és a kormány a konvergenciaprogramban a következő évekre is olyan hiánypályát tűz ki, amely biztosítja az adósságráta további csökkenését.

Számoltak a pedagógusok bérével

A körirat nem tartalmaz részletes makropályát, de szerepel benne, hogy az NGM 295,1 forintos euró-, 225,9 forintos dollár-, valamint 239,2 forintos átlagos svájcifrank-árfolyammal számol a következő évben.

A pedagógusok szerint az emelés ellenére is elmarad a fizetésük több szomszédos országban lévő tanári fizetésektől. Részletek >>

A dokumentumban az áll: a személyi juttatások megtervezésénél az egyes szerveknek a 2013. évi eredeti előirányzatból kell kiindulniuk, amely egészségügyi intézmények esetén a 2013. évi illetmény- vagy bérfejlesztés összegével növelhető, valamint a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak személyi juttatása miatti többletkiadás 60 százalékával január-szeptemberben, és 70 százalékával október-decemberben.

Összességében azonban a költségvetési szférában foglalkoztatottak személyi juttatásainak - kivéve a törvény szerinti illetmények, munkabérek - előirányzata a 2013. évi nem rendszeres személyi juttatások eredeti előirányzatához képest nem növekedhet.

A központi költségvetési fejezetek 2014-es költségvetésének összeállításához általános szempont többek között, hogy a jövő évi előirányzatokba be kell építeni az idén májusban bejelentett zárolást az egyes tárcáknál.

Szeptemberre készülnek el az első tervezettel

A 2014-2020-as új európai uniós programozási periódus kapcsán a dokumentumban az NGM kifejti: az új operatív programok szakmai tartalmának meghatározásáért felelős tárca, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a központi koordinációért felelős tárca közreműködésével együttesen tervezi meg a Partnerségi Megállapodás keretében nyújtott európai uniós támogatások és a hozzá kapcsolódó hazai társfinanszírozás összegeit operatív programonként.

Az elkülönített állami pénzalapoknál szintén figyelembe kell venni a májusban bejelentett zárolásokat. Ennek értelmében a Nemzeti Foglalkoztatási Alap hiánya jövőre 20 milliárd forint lehet, a Bethlen Gábor Alap 2014. évi többlete 0,5 milliárd forint, míg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapnak minimum 19,6 milliárd forintos plusszal kell zárnia a tervek szerint. A Nemzeti Kulturális Alap 2014. évi többlete 2 milliárd forint, a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap többlete 1 millió forint, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapé pedig 5 milliárd forint lenne a tervek szerint.

A dokumentumban olvasható ütemezés szerint a költségvetési fejezeteknek július 23-ig kell megküldeniük összevont költségvetési tervüket az NGM-nek, amely már másnap egyeztető értekezleteket tart. A kormány szeptember 12-én adja át a törvényjavaslat tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. Varga Mihály szeptember 30-ig nyújtja be első saját költségvetési törvényjavaslatát a parlamentnek - olvasható a tájékoztatóban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG