1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Goldman Sachs térségünkkel foglalkozó közgazdásza szerint a forint idén rendkívül volatilis lesz, és bőven 300 fölötti árfolyammal kell számolni. Egy jelentősebb gyengülés, 350 forintos árfolyam sem kizárt. A vizsgált térségben egyedüliként Magyarország esik recesszióba, és a kormány által kitűzött 2,5 százalékos GDP-arányos hiányt is irreálisnak tartják a banknál.

Magdalena Polan, a Goldman Sachs térségünkkel foglalkozó részlegének vezető közgazdásza az alapblog.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy az euróövezet képes megoldani a jelenlegi krízist. A piacok azonban további konkrét lépéseket várnak e tekintetben is. Például közös kötvény (eurókötvény) kibocsátását vagy a zónához tartozó államok közötti kölcsönös adóssággarancia-rendszer megteremtését. Hozzátette, hogy az EKB legutóbbi lépései, mint a piacok likviditásának hosszú távra való biztosítására irányuló törekvés, máris lényegesen erősítették a bizalmat a befektetők körében, de még további konkrétumokra lesz szükség.

A piacok reménykednek a pozitív végkifejletben

A Goldman Sachs irányadó szakértője máskülönben úgy látja, hogy egyelőre véget ér a piacokon az elmúlt két hónapban tapasztalt „normalizálódási rali”, amelyet az váltott ki, hogy míg tavaly eluralkodott a félelem az euró esetleges összeomlása miatt, addig most egy széles körű remény alakult ki, hogy pozitív lesz a végkifejlet, mely mögött elsősorban az Európai Központi Bank likviditást növelő lépései állnak.

A szakértő szerint idén az euróövezet GDP-je 0,4 százalékkal esik vissza, ugyanakkor a tagországok között hatalmas különbségeket prognosztizált, Németország esetében 0,9 százalékos növekedést vár, míg a periféria országaiban ugyanekkora visszaeséssel számol. A szakértő kiemelte, hogy az általa vizsgált térségben: Közép-Kelet-Európa nem euróövezethez tartozó országaiban, valamint Törökországban, Izraelben, Dél-Afrikában, nem utolsósorban Oroszországban a várható összteljesítmény nem lesz negatív. A CMEEA régióban egyedül Magyarország esetében vár recessziót.

A közgazdász Csehország, Lengyelország és Magyarország esetében úgy véli, hogy a cseh gazdaság helyzete a legstabilabb, továbbra sem szorul külső támogatásra, és idén 0,6 százalékos növekedést érhet el. Lengyelországgal kapcsolatban elmondta, hogy a fizetési mérleg javítása érdekében látványos strukturális reformokat hajtottak végre, és a gazdaságot a belső kereslet jelentősen húzza, így 2012-re 2,5 százalékos GDP növekedést valószínűsít.

Irreális a 2,5 százalékos GDP-arányos hiány

Magdalena Polan elmondta, hogy Magyarországot tartják a legingatagabb lábakon álló gazdaságnak a legkevésbé stabil pénzügyi környezettel bíró országnak a vizsgált CMEEA térségen belül. A szakértő a kormánynak azt a célját, mely szerint az idén 2,5 százalékra szorítják vissza a GDP-arányos költségvetési hiányt irreálisnak nevezte. Az alapkamat alakulásával kapcsolatban a szakértő további kamatemeléseket vár, abban az esetben ha nehézségekbe ütköznek az IMF/EU-tárgyalások. Ugyanakkor úgy véli, hogy év végére újra 7 százalék körül lehet az alapkamat.

A szakértő azért tartja irreálisnak a kormány által kitűzött célt, mert 2011-ben a nyugdíjkasszák államosítása nélkül számításaik szerint az államháztartási hiány a GDP 5-6 százaléka körül volt. Így 2012-re azt vállalta fel gyakorlatilag a kormány, hogy felezi a hiányt egyetlen esztendő leforgása alatt. A szakértő szerint ez a rendkívüli fiskális, költségvetési szigor, kiadáscsökkentéssel, bevételemeléssel kell, hogy együtt járjon, olyannal, amely nagyon negatívan hat a belső keresletre és a gazdasági növekedésre. Ebből kiindulva úgy gondolja, hogy a kormány 3,5 százalékosra tudja csökkenteni a hiányt a GDP-hez viszonyítottan.

A közgazdász az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, hogy feltételezik, hogy létre fog jönni a megállapodás, ugyanakkor úgy véli, hogy a hogy sokkal lassabban és nehezebben fog létrejönni a megállapodás, mint ahogy azt a magyar kormányzat kommunikálja. A megállapodás véleménye szerint az első félév végére hozható tető alá.

Rendkívül volatilis lesz a forint az idén: 350-es euróárfolyam sem kizárt

Magdalena Polan forint árfolyamával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem fognak simán haladni a tárgyalások az EU-val és az IMF-fel, és ebből adódóan a forint árfolyama volatilis lesz és nincs benne most már erősödési potenciál. Pozitív hatást gyakorolna a forintra azonban, ha hihető megtakarítási célok mentén létrejönne több strukturális reformot tartalmazó megállapodás, amely hihetővé tenné a befektetők körében, hogy a reformokat valóban véghez is viszik.

Mindeközben az euróövezeten belüli események, az eurózónához tartozó országok bankjainak helyzete, azok alakulása ugyancsak hatni fog a forint árfolyamára, annál is inkább, minthogy ezen bankok jelentős szereplők Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a forint nagy mozgásoknak lesz kitéve az idén. A régió legérzékenyebb fizetőeszköze marad.

A Goldman Sachs forinttal kapcsolatos elemzése szerint idén három-hat hónapos távlatban bőven háromszáz forint feletti euróval kell számolni, így 315 forintot jeleznek, de az IMF tárgyalások várható elhúzódása, a nehézségek felszínre kerülése, a kudarctól való félelem nyomán lehetségesnek tartják a 340-350 forintos árfolyamokat is. A megállapodás létrejötte után, az év végére, a jövő év elejére 325 forintos árfolyamot prognosztizálnak.

A Goldman Sachs Németország mellett Oroszországtól is nagyszerű teljesítményt vár az idén, mely mögött elsősorban a kőolaj világpiaci árának jelentős, a Goldman Sachs szerint: 125 dollárosra való emelkedése húzódik meg.

A teljes interjút ITT olvashatja el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG