3p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a mai ülésén nem változtatott a 0,6 százalékos jegybanki alapkamaton és a többi kondícióhoz sem nyúlt. Az okokat a jegybank vezetése - Matolcsy György elnökkel az élen - a 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón ismerteti, ahol egyúttal azt is megtudhatjuk meg, módosít-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a GDP-re és az inflációra három hónappal ezelőtt adott prognózisán.

Sem a július óta változatlan, 0,6 százalékos jegybanki alapkamathoz, sem a többi kondícióhoz sem nyúlt a Monetáris Tanács mai ülésén. Így az egy napra a kereskedelmi bankok által az MNB-nél elhelyezett betétek kamata is negatív, -0,05 százalék maradt, az egynapos és egyhetes fedezett hiteleké pedig 1,85 százalékos. A másik jegybanki betéti eszköz, az egyhetes kamatáról (ez jelenleg 0,75 százalék) az MNB igazgatósága szokott dönteni, a Monetáris Tanács ülését követően két nappal, vagyis annak eredményét csütörtökön ismerhetjük meg.

A tanács mai döntése megfelel a piaci várakozásoknak. A Matolcsy György vezetésével 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón megismerhetjük az indoklást, ugyanakkor a csütörtökön nyilvánosságra hozandó újabb - mindig háromhavonta frissített - inflációs jelentés talán két legfontosabb adatát is: magának az inflációra, valamint a bruttó hazai termék (GDP) alakulására adott jegybanki prognózist. (Az aktuális előrejelzéseket ebben a cikkünkben idéztük fel.)

Vigyázó szemek a 3 órakor esedékes indokláson. Fotó: MTI
Vigyázó szemek a 3 órakor esedékes indokláson. Fotó: MTI

Az Equilor Befektetési Zrt. ma reggeli hírlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy több felfelé mutató kockázat jelentkezett az elmúlt időszakban az inflációs kilátásokban, melyre kitérhet a jegybanki vezetés, illetve a Monetáris Tanács közleménye. Eszerint az olaj árfolyama jelentős mértékben emelkedett, a legutóbbi, decemberben megjelent inflációs jelentésben még 50 dollár alatti olajárfolyammal számolt a jegybank, míg az irányadónak számító, északi-tengeri Brent hordónkénti jegyzése múlt héten, a legfrissebb kiadvány elkészítésének időpontjában 65 dollár volt. (Néhány nappal korábban tartózkodott ennél magasabb szinten, 70 dollár felett is, azt követően azonban korrigált, s jelenleg már 62 dollár körül tanyázik.)

Ugyanakkor a legutóbbi inflációs jelentés óta a forint árfolyama is gyengülni kezdett, mely szintén felfelé mutató tényező az importtermékek árára, így a teljes inflációra vonatkozóan - mutat rá az Equilor. Meglátása szerint a legrugalmasabb eszköz továbbra is az egyhetes betéti tender kamatszintje, melyet a forint árfolyamának további, jelentős gyengülése esetén módosíthat a jegybank igazgatósága a jelenlegi 0,75 százalékról 0,9 százalékra, de erre várhatóan a mai közleményben nem lesz konkrét utalás. 

A forint viszonylagos nyugalomban kezdte a napot, az euróval szembeni árfolyama a 366-as szint felett lebegett. Onnan ugyan fél 11 magasságában egészen a 367 forint közelébe ment fel az uniós pénz egysége, ám később relatíve nagyot erősödött, a napi csúcspontján a 366-as szint alá is benézett, s az árfolyam a kamatdöntés 14 órás ismertetése előtt már nem változott érdemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG