5p

A stratégiai szempontból kulcsfontosságú Liman elvesztése után megalázó orosz vereségről beszélnek a szakértők. Egy orosz nukleáris támadás magukat az oroszokat is hátráltatná; nem ömlik tovább a gáz az Északi Áramlat 2-ből. A háromnaposra tervezett invázió 221. napja kezdődött el - összefoglaló.

  • Megalázó háborús vereségnek titulálják a nemzetközi értékelések orosz szempontból Liman elvesztését. Különösen kínos a vereség azért, mert Vlagyimir Putyin mindössze egy nappal az oroszok kivonulása előtt, pénteken jelentette ki egyebek mellett donyecki régióról is (amelyben Liman városa is fekszik), hogy "örökre" Oroszországé.
  • Az amerikai védelmi miniszter is üdvcözölte Liman visszafoglalását, amely az egyik legfontosabb kelet-ukrajnai orosz harcálláspont volt. A Reuters jelentése szerint Austin megjegyezte, hogy Liman olyan utánpótlási vonalak részew volt, amelyeket Oroszország arra használt, hogy csapatait és utánpótlásait délre és nyugatra jutassa el - Liman elvesztése most komoly nehézségeket okozhat az oroszoknak.
  • A Kreml propagandistáiból, szakértőiből és katonai bloggerekből álló orosz információs tér Liman elestét annak eredményeként regisztrálta, hogy az orosz katonai parancsnokság nem küldte időben az erősítést - írja külpolitikai szakértőnk, Káncz Csaba Facebook-oldalán. A Liman körüli vereség azt is jelzi, hogy Putyin elnök – aki állítólag orosz parancsnokokat irányított a helyszínen – prioritáson kívül helyezi Luhanszk megye védelmét a dél-ukrajnai megszállt területek megtartása érdekében. 
  • Ukrán és orosz források következetesen arra utalnak, hogy az orosz erők továbbra is erősítik az orosz pozíciókat Herszon és Zaporizzsja megyében, annak ellenére, hogy a Harkiv-Izjum front közelmúltban összeomlott, és még akkor is, amikor a Liman körüli orosz állások összeomlottak - írja Káncz Csaba.
  • A szakértő azt is kiemeli: Törökország - amely a Nyugat és Oroszország közötti közvetítés középpontjában áll -, elutasítja Oroszország ukrajnai annektálását, és a nemzetközi jog „súlyos megsértésének” nevezte a Kreml négy régióra vonatkozó lépését.
  • Arról is Káncz Csaba számol be: Fehéroroszország orosz katonák és felszerelés fogadására készül – írja a Kyiv Independent. Az országban körülbelül 1000 orosz katona tartózkodik. A szakértő emlékeztet: Lukasenka a hét első felében 3 napos látogatást tett Szocsiban, ahol találkozott Putyinnal. A látogatását előzetesen egyik fél sem jelentette be. A látogatás a szokásosnál tovább tartott. A hivatalos közlemények teljes hiánya a két sajtószolgálattól olyan feltételezésekhez vezetett, hogy a Kreml fokozza a Lukasenkára gyakorolt nyomást, hogy közvetlenül vegyen részt az ukrajnai konfliktusban.
  • A washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) nevű kutatóintézet szerint az orosz hadsereg jelenlegi állapotában szinte biztosan nem képes nukleáris hadszíntéren tevékenykedni, annak ellenére, hogy egységeit egyébként kaptak erre kiterjedő kiképzést. "A kimerült szerződéses katonák, sietve mozgósított tartalékosok, sorkatonák és zsoldosok kaotikus összevisszasága, amely jelenleg az orosz szárazföldi erőket alkotja, nem tudna működni nukleáris környezetben" - jelentette a Reuters az ISW elemzői szerint. Ez azt jelenti, hogy amennyiben bevetnék az orosz taktikai atomfegyvereket, az érintett területek az orosz hadsereg számára megközelíthetetlenek lennének, ami jó eséllyel megakadályozná az orosz előrenyomulást.
  • Christine Lambrecht német védelmi miniszter váratlan látogatást tett Ukrajnában - először az orosz invázió februári kezdete óta -, mivel Kijev arra kérte Berlint, hogy küldjön harckocsikat. Lambrecht szombaton ellátogatott a déli kikötővárosba, Odesszába, és találkozott ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval - közölte a német védelmi minisztérium.
  • Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe a megrongálódott Északi Áramlat-2 vezetéken - közölte a vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője. Ulrich Lissek azt mondta, hogy erre két lehetséges magyarázat van: vagy teljesen kiürült már a vezeték, vagy pedig a csőben lévő gáz és a víz nyomása kiegyenlítette egymást. Az Északi Áramlat-1 vezetékkel kapcsolatban nem közöltek híreket. A vezetékek felrobbantásának hátteréről vasárnapi elemzésünkben bővebben is olvashat:

  • Magyarország területére 2022. október 1-én az ukrán-magyar határszakaszon 6212 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5641 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A beléptetettek közül a rendőrség 224 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Az ukrajnai háború elől 2022. október 1-én 30 ember, köztük 14 gyermek érkezett Budapestre vonattal az ORFK közlése szerint.
  • (Reuters, The Guardian, MTI)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG