2p
Ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma az Európai Unióban: az év első négy hónapjában tíz százalékot meghaladó növekedést regisztráltak.
Afrikai migránsok érkeznek Granadába, Dél-Spanyolországba 2019. május 17-én. EPA/MIGUEL PAQUET

Ezt a Berliner Morgenpost című német lap írta az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) adatai alapján.

15 százalék plusz

A tagállamok menekültügyi együttműködését segítő EU-s ügynökség adatai szerint a január-áprilisi időszakban 206 474 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal, ami 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 179 064-hez képest.

Ez azt jelenti, hogy megállt az újonnan benyújtott menedékjogi kérelmek számában évek óta mutatkozó csökkenés, és akár meg is fordulhat a trend - emelte ki a Berliner Morgenpost. Egy évvel korábban, 2018 első négy hónapjában még 11 százalékkal csökkent a kérelmek száma az előző év azonos időszakához képest.

Többen jönnek legálisan

A fejlemény egyik oka, hogy egyre több menedékkérő utazik be az EU-ba legálisan és vízummentesen, főleg a latin-amerikai térségből és a Balkán nyugati részéről. Így a tavalyi nagyjából 20 százalékról bő 25 százalékra emelkedett mindazon menedékkérők aránya, akik olyan országból származnak, amelyek állampolgárai szabadon, vízum nélkül érkezhetnek a schengeni övezetbe.

A belpolitikai és gazdasági válság sújtotta Venezuelából például 14 257 menedékkérő érkezett négy hónap alatt, ami kiugró mértékű, 121 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A Kolumbiából érkezettek száma még nagyobb mértékben, 156 százalékkal emelkedett, 8 097 főre.

A venezuelaiak már a második legnagyobb csoportot teszik ki. Az első továbbra is a szíriai állampolgárok csoportja, a január-áprilisi időszakban 20 392 menedékjogi kérelmet nyújtottak be, ami 8 százalékos csökkenés. A harmadik helyen az afganisztáni állampolgárok állnak 14 042 első alkalommal benyújtott kérelemmel, ami 36 százalékos növekedést jelent.

Ugyanakkor az Európát elérő migránsok száma az elmúlt években és az idei első négy hónapban is csökkent.

A nagy migránspara - cikksorozatunk a témában:

- I.: Radikálisan csökken az Európát elérő migránsok száma

- II.: Így zárult be a balkáni útvonal

- III.: Olaszország is bezárja a kapukat

- IV.: Új ország a célkeresztben

- V.: Alig jönnek migránsok Magyarországra

- VI.: Tényleg elsüllyed Európa?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG