2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

5 millió forintos bírságra számíthatnak a boltok, ha megszegik az árrésstopot.

Megjelent a Magyar Közlönyben az árrésstopról kedden bejelentett kormányrendelet, ami 30 alapélelmiszernél határozza meg a fogyasztói árat: eszerint az élelmiszerboltok a párizsitól és krumplitól a liszten, cukron át a csirkehúsokig ezeknél legfeljebb tíz százalékos árrést alkalmazhatnak – írja a 444.

Mint azonban a Portfolio is írja, a rendelet szövege szerint ez az intézkedés csak az egymilliárd forintos éves árbevételű boltokra üzletekre vonatkozik, azokra, amelyek regisztrált főtevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmet végzik. Ez azt jelenti, hogy a kisebb boltok most is kiesnek ebből a körből, akárcsak a korábbi ársapkás intézkedéseknél – náluk továbbra is marad a szabad árképzés.

Az árrés korlátozás betartását a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó kormányhivatalok fogják ellenőrizni. Azok a kiskereskedők, aki március közepétől

  • az előírtnál magasabb árréssel fognak dolgozni, termékkategóriánként 5 millió forintos,
  • akik a saját márkás termékek arányára vonatkozó előírást szegik meg 500 ezer és 2 millió forint közötti,
  • akik pedig nem érik el az előírt napi értékesítési mennyiséget 500 ezer és 2 millió forint közötti bírságra számíthatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz híreket kapott Lázár János – de ennek Orbán Viktor sem örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 08:30
Viszonylag alacsonyabb súlya miatt ugyan az idei növekedési terveket nem zúzza szét teljesen, de jelzésértékű, hogy tovább tart a lakásépítési szektor szenvedése.
Makro / Külgazdaság Trump lépése Orbán Viktort is sarokba szoríthatja
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 07:43
Donald Trump szigorú szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben.
Makro / Külgazdaság Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak?
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 06:20
Megjelent a GKI elemzése az energiafüggőségről.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen hírt kapott Trump
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 19:36
Nem valami szívderítő adat érkezett az amerikai gazdaságról.
Makro / Külgazdaság Tényleg kitiltaná az orosz gázt Európa: megvan, mikor jöhet a javaslat
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:59
Már a következő hónapban érkezhet az uniós javaslat az orosz gáz betiltására.
Makro / Külgazdaság Újabb sokkoló bejelentések érkezhetnek az állami hivataltól?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:04
Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában annak kapcsán, hogy a múlt heti gyászos GDP-mutató után a héten több fontos makrogazdasági adat (kiskereskedelem, ipar, infláció) érkezik.
Makro / Külgazdaság Már kevésbé rettegnek Európában a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 13:32
Pozitív számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen, hogy milyen olcsó lesz a benzin
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 10:43
Bruttó 7 forinttal kerül majd kevesebbe.
Makro / Külgazdaság Ennél lehetne sokkal jobb is a magyar BMI
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 09:14
A vizsgált részindexek többségében csökkentek.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton bejelentette, hogy jelentősen növelik a költségvetési tartalékot
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:50
Növelik a költségvetés általános tartalékát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG