2p
Thürmer Gyula elárulta, mit tennének, ha a kormány közelébe kerülnének.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és Nagy Attila, a párt országgyűlési képviselőjelöltje (j) a sajtótájékoztatójuk előtt Salgótarján főterén 2018. április 5-én. (MTI Fotó: Komka Péter)

A Munkáspárt kész lenne támogatni mindenkit, aki zászlajára tűzi, hogy fizessenek a gazdagok, de ezt egyedül ők képviselik - mondta a Magyar Munkáspárt elnöke Salgótarjánban.

Bérplafon

Thürmer Gyula szerint eltelt harminc év, ideje lenne elgondolkozni, miért lettek milliárdosok egyesek, és miért váltak milliók szegénnyé. A Munkáspárt egyszeri, 45 százalékos vagyonadót vezetne be, emellett beállítaná a bérplafont is, amely szerint senki sem keresne többet a minimálbér tízszeresénél.

200 ezres minimálbér

Sokat kaptak az emberek az elmúlt években, de senki sem kapott annyit, amennyire igazából szüksége van - mondta. 200 ezer forintos minimálbért adnának adómentesen, 100 ezer forintos minimális nyugdíjat, ingyenes gyógyszert 65 éves kor fölött, a fiatalok első munkahelyét garantálná az állam, és szociális lakások is épülnének.

Ha van lakása, van munkája, akkor fog majd arról dönteni, hogy külföldre megy vagy ittmarad.

Rendbe tennék az egészségügyet

Szólt arról is, többet kell költeni a kórházakra, a betegekre, az orvosokra, az ápolónőkre, "érjük el, hogy az orvos ne azt kérdezze, mennyi pénzed van, hanem azt, hogy mi a bajod". Fontosnak nevezte azt is: az egészségügy maradjon az államé és legyen ingyenes.

Thürmer Gyula arról is beszélt: tiltakoznak az ellen, ami választási kampány címén folyik, mert becsapják, félrevezetik az embereket, és elítélik a visszalépéseket is, mert azt a választók elárulásának tartják.

Arra kérte a választókat, olyan embereket küldjenek a parlamentbe, akik őket képviselik, akik ismerik a munkájukból élők életét, "akik ismerik, milyen nehéz ma szegénynek lenni, akik ismerik a pályakezdő, munka nélkül szenvedő emberek életét, akik ismerik azoknak a gondjait, akik külföldre kényszerülnek".

Mégis mi ez a hír a Privátbankáron?

A 2018-as választási kampányban megpróbáljuk összegyűjteni a politikai pártok összes választási ígéretét. Itt van a többi >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG