4p
A várakozásoknak megfelelően jóváhagyta az új Európai Bizottságot az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.
Ursula von der Leyen mai beszéde közben az EP-ben Strasbourgban. EPA/PATRICK SEEGER

Az EP-képviselők közül 461-en szavaztak igennel, 157-en nemmel, 89-en tartózkodtak, azaz a testület simán vette az akadályt. 2014-ben a Juncker-bizottság ennél kevesebb, 423 igen voksot kapott. 

Várhelyi a magyar biztos

Mindez azt jelenti, hogy az új Bizottság, amelyet Ursula von der Leyen vezet majd, december elsején megkezdheti működését. Magyarország uniós biztosa Várhelyi Olivér lesz, miután az Orbán-kormány első jelöltjét, Trócsányi László volt igazságügyi minisztert elkaszálta az EP jogi bizottsága. Várhelyi a bővítés- és szomszédságpolitikáért fog felelni.

A voksolás előtt von der Leyen bemutatta programját és az EP szakbizottságok által az elmúlt hónapokban meghallgatott biztosait. A szavazást egy – olykor meglehetősen heves – vita is megelőzte.  

Megköszönte Junckernak

A német néppárti politikus beszéde elején elődjét, Jean-Claude Junckert méltatta.

Az elmúlt években krízist krízis után kellett kezelni, küzdenünk kellett, hogy megőrizzük az egységünket és a szolidaritásunkat. És ha erősebben kerültünk ki abból az időszakból, márpedig én úgy hiszem, hogy igen, akkor az elődöm, Jean-Claude Juncker vezetésének köszönhető

– mondta a német politikus, aki részletes programját már júliusban ismertette az EP-vel. (Erről részletesen itt olvashat.)

Új kezdet

Az Európai Bizottság elnöke új kezdetet ígért az Európai Unió számára, és ennek érdekében kérte az új összetételű biztosi testület jóváhagyását.

Utalt arra, hogy csapata nagyon színes – a biztosok között tanárok, orvosok, gazdálkodók éppúgy vannak, mint fiatalok és idősek –, és nemek tekintetében is relatív kiegyensúlyozott. (A vele együtt 28 tagú testületnek 12 női tagja lesz.)

Zöld program

Ami a konkrét programpontokat illeti, von der Leyen létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet. Szerinte Európának kötelessége vezető szerepet vállalni e téren, és ehhez a lehetőségei is megvannak.

Nincs egyetlen elvesztegethető percünk sem.

Kiemelte, hogy a klímasemlegesség eléréshez az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának támogatására van szükség. Mandátuma első száz napjában átfogó tervezettel fog előállni a zöld átmenetről.

A jogállamisággal kapcsolatban elmondta: ez a közösség alapja, ezért a bizottság a következő öt évben nem fog vonakodni a szükséges intézkedések megtételétől annak védelme érdekében. Ugyanakkor minden tagállamnak azonos elbánásban kell részesülnie, fűzte hozzá.

Befogadjuk a menekülteket, de...

A migrációról szólva kifejtette:

Európa mindig egy olyan hely lesz, amely menedéket kínál a nemzetközi védelemre szorulóknak.

Hozzátette ugyanakkor, hogy gondoskodni kell az Európában maradók integrációjáról. Azokat pedig, akiknek nincs joguk Európában maradni, vissza kell küldeniük a hazájukba - jelentette ki.

Von der Leyen megjegyezte azt is, hogy erősíteni kell a külső határok védelmét, ami a schengeni övezet teljes helyreállítását is lehetővé tenné, valamint segíteni kell az életkörülmények javítását azokban az országokban, ahonnan a migránsok érkeznek.

Kiemelte az európai kultúra, örökség és sokszínűség fontosságát is.

Éljen soká Európa!

A Brexittel kapcsolatban kifejtette: mindig maradáspárti lesz, de tiszteletben tartja a brit emberek kilépésről szóló döntését. Beszédét pedig - angolul, franciául és németül - egy felkiáltással zárta: Éljen soká Európa!

Az új Bizottsággal és Várhelyi Olivér szerepével holnap reggel részletes cikkben foglalkozunk.

Háttéranyagunkat itt: Holnap végre megkoronázhatják Európa új nagyasszonyát, jegyzetünket pedig itt olvashatják Szimpla csuklóztatás Várhelyi megakasztása. Videókommentárunkat itt tekinthetik meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG