2p
Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatói posztjára.
Gina Haspel Forrás: Wikimedia Commons

Hat demokrata párti szenátor a republikánus politikusokkal együtt szavazott Donald Trump elnök jelöltje mellett, így Gina Haspel lesz az Egyesült Államok történetében a CIA első női igazgatója.

Emberkínzó hírszerző

A több mint három évtizede a hírszerzésnél dolgozó, 61 éves Haspelt jelölése óta sok bírálat érte, mert részt vett a terrorizmussal gyanúsítottak George W. Bush elnök által bevezetett, megerősített módszerekkel folytatott kihallgatásokban, és Thaiföldön ő irányította az egyik titkos amerikai börtönt, ahol ilyen módszerekkel - kínzásokkal - próbálták vallomásra bírni a terrorizmussal gyanúsítottakat.

A személyét és munkásságát érintő bírálatok és viták láttán Haspel még a szenátusi bizottsági meghallgatása előtt felajánlotta, hogy visszalép, de ezt Donald Trump elnök nem fogadta el. Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke a meghallgatás kezdetén közleményben hangsúlyozta, hogy Haspelnél alkalmasabb jelöltet az elnök nem is választhatott volna a CIA irányítására, és az ügynökség történetében ő a legfelkészültebb jelölt.

A hírszerzési bizottsági meghallgatáson már tudni lehetett, hogy Haspelt megszavazzák, ugyanis két befolyásos demokrata párti szenátor, a virginiai Mark Warner és az észak-dakotai Heidi Heitkamp már akkor jelezte, hogy egyetért az eddig a CIA igazgató-helyetteseként tevékenykedő Haspel jelölésével.

Mark Warner szenátor például aláhúzta: azért is támogatja Haspelt, mert képes lenne ellentmondani az elnöknek, ha törvényellenes vagy erkölcstelen dolgot rendelne el, például a kihallgatásokon kínzási módszerek alkalmazását.

Haspel egy nyilvánosságra került levélben értesítette Warner szenátort, hogy a vitatott kihallgatási módszereket a CIA-nak nem kellett volna alkalmaznia, és CIA-igazgatóként a jövőben visszautasítana az erkölcsi érzékével és etikai értékrendjével ellentétes módszereket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG