3p

Angliában több ezerrel nőhet a rákban életüket vesztő emberek száma a koronavírus-válság miatt elmaradó szűrővizsgálatok és kezelések miatt. Németországban 50 ezer rákbetegséggel kapcsolatos operációt halasztottak el.

Több mint 3500, normál esetben elkerülhető halálesetet okozhat a rákbetegek körében a koronavírus-válság Angliában a következő öt évben, írja a BBC kutatókra hivatkozva.

Nővérek kezelnek egy koronavírusos beteget a Frimley Park kórház intenzív osztályán Surrey-ben Nagy-Britanniában 2020. május 22-én. EPA/Steve Parsons
Nővérek kezelnek egy koronavírusos beteget a Frimley Park kórház intenzív osztályán Surrey-ben Nagy-Britanniában 2020. május 22-én. EPA/Steve Parsons

Végzetesek lehetnek a halasztások

Ennek oka, hogy a vírus elleni védekezés miatt korlátozták vagy leállították a rákellenes kezelések és vizsgálatok egy részét, bár a betegeket ebben az időszakban is arra ösztönözték, hogy sürgős esetben kérjenek segítséget.

A halálesetek számának növekedéséhez hozzájárulhat az is, hogy az emberek egy része – félve a fertőzéstől – kerülte az egészségügyi intézményeket a járvány idején.

A brit egészségügyi hatóságok most próbálják bepótolni az elmúlt hónapokban elmaradt szűrővizsgálatokat, amelyek a tünet nélküli emberekre fókuszálnak. A betegség korai felismerésével és kezelésével életeket lehet megmenteni.

A kutatók négy ráktípus – mellrák, végbélrák, nyelőcsőrák, tüdőrák – esetében mérték fel a vírusválság hatását, és több mint 93 ezer rákbeteg kórházi adatait használták fel az előrejelzéshez.

Németországban szintén hátrányt szenvedtek a rákbetegségben szenvedők a koronavírus-ellenes intézkedések miatt. A Deutsche Krebshilfe (Német Ráksegítség) alapítvány becslései szerint

június közepéig mintegy 50 ezer rákkal kapcsolatos műtétet, azaz a tervezett operációk csaknem negyedét kellett elhalasztani. 

Az alapítvány úgy véli, hogy nem minden műtét halasztása volt védhető orvosi szempontból. Ennek, valamint a szűrő- és egyéb vizsgálatok halasztásának végzetes következményei lehetnek, figyelmeztetett az alapítvány.

Ami a koronavírus-járványt illeti, világszerte eddig 14,7 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. Mintegy 610 ezren vesztették életüket, 8,3 millióan meggyógyultak. A legtöbb áldozatot (141 ezret) az Egyesült Államokban és Brazíliában (80 ezer) jegyezték fel.

Európán belül Nagy-Britanniában több mint 45 ezren, Olaszországban 35 ezren, Franciaországban 30 ezren, Spanyolországban 28,5 ezren, Oroszországban 12,5 ezren, Belgiumban csaknem 10 ezren, Németországban 9 ezren, Hollandiában több mint 6 ezren vesztették életüket.

Az egyetlen, a járvány egész ideje alatt karanténmentes nyugati államban, Svédországban mintegy 5600 áldozatot követelt a Covid-19.

Magyarországon eddig 4347 fertőzöttet diagnosztizáltak, a halálos áldozatok száma 596. 3257-en meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma tegnap ismét 500 alá csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG