3p
Magyarországon és néhány más uniós tagállamban veszélyben van a demokrácia, ezért a jövőben a jogállamiság betartásához kell kötni az uniós pénzek kifizetését - jelentette ki a német államminiszter egy német lapban megjelent írásában. A magyar kormányt rendszeresen bíráló Michael Roth a héten látogatott volna Budapestre, végül azonban lemondta az útját. Ezt hivatalosan betegséggel indokolta, valójában azonban politikai okokból maradhatott távol.
EPA/OLIVIER HOSLET

A német államminiszter is megvonná az uniós forrásokat azoktól az EU-tagállamoktól, amelyek nem tartják be a demokrácia játékszabályait.

„A többéves pénzügyi keretekről szóló tárgyalásokon támogatom az Európai Bizottság javaslatát, miszerint a jövőben az uniós pénzek kifizetését a jogállami elvek betartásához kell kötni”

- írta Michael Roth a német Die Weltben a minap megjelent cikkében.

Már csak látszat a jogállam

A szociáldemokrata politikus indoklásként kifejtette: az EU nem csak közös piac, hanem mindenekelőtt egy értékközösség.

„Néhány EU-államban, mint például Lengyelországban, Magyarországon vagy Romániában olyan fejlemények vannak, amelyekről nem szabad hallgatni. Amikor megkérdőjelezik a demokráciát és kiüresítik a jogállami alapelveket, akkor a szabályokon alapuló együttélésünk alapját teszik kockára. Határozottan kell reagálnunk, ha ezeket az elveket támadás éri.”

Az államminiszter (a német külügyminisztérium Európa ügyi államtitkára) azt is javasolja, hogy minden uniós tagállam – önkéntes alapon – vesse alá magát a jogállamiság helyzetére vonatkozó rendszeres vizsgálatnak. Amennyiben hiányosságok derülnek ki, akkor az adott államnak a következő évben be kell számolnia arról, hogy milyen konkrét lépéseket tett azok orvoslására.

A CEU-ügyön is kiakadt

Michael Roth emellett további javaslatokkal – eurózóna elmélyítése, kapcsolat fejlesztése az EU-val szomszédos államokkal – is előállt annak érdekében, hogy „felébressze Európát”, amely szerinte most egyfajta midlife crisis-ben van.

A német államminiszter már korábban is számos alkalommal bírálta a magyar kormányt. Novemberben például azt kifogásolta, hogy befogadta a hazájában korrupció miatt jogerősen elítélt volt macedón miniszterelnököt, Nikola Gruevszkit, legutóbb pedig a CEU távozásra kényszerítése ellen emelte fel a szavát.

Lemondta budapesti útját

Michael Roth kedden látogatott volna Budapestre, hogy részt vegyen Német-Magyar Fórumon, és tárgyaljon a magyar kormány képviselőivel, végül azonban lemondta látogatását. Titkársága a privátbankár.hu-val azt közölte, hogy betegség miatt maradt távol. A miniszter ugyanakkor németországi programjait nem mondta le, szerdán például előadást tartott egy berlini rendezvényen.

Mindez arra utal, hogy az államminiszter politikai okok miatt nem jött Budapestre. A Népszava szerint a német fél nagyon rossz néven vette, hogy a Német-Magyar Fórumon egy magyar miniszter és egy államtitkár is visszamondta a részvételt egy fiktívnek tűnő eseményre hivatkozva. A CEU Bécsbe költözésének a híre pedig - tesszük hozzá - az utolsó csepp lehetett a pohárban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG