4p

Másfél évre emelte a Giorgia Meloni vezette jobboldali kormány hétfőn az Olaszországba illegálisan belépők visszatartási idejét, és döntött arról is, hogy azt zárt táborokban kell letölteniük egészen a kiutasításukig. 

A rendelkezés szigorítást jelent az eddigi gyakorlattal szemben, amely lehetővé tette, hogy az érkezők nagy része szabadon mozogjon az ország területén. Az illegálisan belépőket eddig azonosították és regisztrálták, és hacsak nem bizonyultak körözött vagy más okból veszélyes személynek, majdnem automatikusan menedékkérelmet nyújthattak be, annak elbírálásáig pedig ideiglenes humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkeztek.

Migránsok tömegei várakoznak a lampedusai táborban. Fotó: EPA/CIRO FUSCO
Migránsok tömegei várakoznak a lampedusai táborban. Fotó: EPA/CIRO FUSCO

A mostanáig hatályos hat hónapról először egy évre, majd tizennyolc hónapra emelhetik az emberek visszatartásának idejét. A bevándorlók a központokban adhatják be az esetleges menedékkérelmet, és csak annak pozitív elbírálása után hagyhatják el a tábort. A menekültstátuszban nem részesülőket pedig kitoloncolják. Úgynevezett kiutasítási központok (Cpr) eddig is léteztek, de nem biztosítottak elegendő helyet. Most a tervek szerint a védelmi tárca feladata lesz új táborok létesítése a kevéssé lakott, jól ellenőrizhető térségekben.

A miniszterelnök meglepetésnek nevezte azokat a kijelentéseket, amelyeket az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen tett vasárnapi látogatása során a lampedusai migránstáborban. Giorgia Meloni úgy vélte, az Európai Unió külső határainak védelme, az emberkereskedőkkel és a tömeges illegális bevándorlással szembeni fellépés, valamint Ursula von der Leyennek az a mondata, miszerint nem az emberkereskedők döntik el, ki léphet be Európába, az olasz kormánypártok sokat ismételt kijelentéseit visszhangozták.

Giorgia Meloni idézte az Európai Bizottság elnöke által közölt akcióterv hatodik pontját, amelyben lépéseket ígértek a tengeri átkelésre nem alkalmas csónakok megállítására, valamint az embercsempészésből élő szervezetek útvonalainak elzárására. "Kíváncsi vagyok, hogy most a sajtó Ursula von der Leyent is azzal vádolja-e majd, hogy el akarja süllyeszteni a migránscsónakokat, ahogy engem is támadtak?" - kérdezte Meloni.

Korszakváltónak nevezte Olaszország és egész Európa számára a tömeges illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni küzdelmet. Sajnálatát fejezte ki, hogy egyes európai politikai erők ideológiai okokból "ellentétes irányban cselekednek". Az Európai Unió külügyi főképviselőjét, Josep Borrellt is megemlítette, aki Giorgia Meloni szerint mindenáron azt kívánja bizonyítani, hogy az észak-afrikai országok nem biztonságosak, ezért nem lehet velük megállapodni abban, hogy megakadályozzák a migránsok útnak indulását, vagy visszafogadják az illegális bevándorlókat.

Giorgia Meloni hozzátette, "védhetetlen" volt a korábbi római baloldali kormányok politikája, mely Európánál az Olaszországba beengedett illegális bevándorlók befogadását szorgalmazta. Ugyanezt sürgeti most is az ellenzéki Demokrata Párt (PD), de bumeránghatást okozna, mivel a kelet-európai tagállamok több millió ukrán menekültet fogadtak be, és az automatikus szétosztási mechanizmus Olaszországot még nagyobb tehernek tenné ki - jegyezte meg Giorgia Meloni. "Ha a jelenlegi baloldali Demokrata Pártra hallgatunk, nem mi helyezünk át migránsokat keletre, hanem a visegrádi országok helyeznek el menekülteket nyugatra" - mondta.

Gerald Darmanin francia belügyminiszter hétfő délután Rómában olasz kollegájával, Matteo Piantedosival egyeztetett. A francia tárcavezető korábban azt hangoztatta, hogy nem vesznek át senkit a Lampedusára érkezett emberek közül. Ausztria is jelezte Rómának, hogy nem zárja ki a határellenőrzés szigorítását.

A Coisp rendőrszakszervezet közlése szerint "robbanásveszélyes" helyzet alakult ki a szicíliai Agrigento melletti Porto Empedocle kikötőjében, ahova az utóbbi napokban Lampedusa szigetéről szállították át a migránsokat. A több mint ezer embert a kikötőben kialakított, legfeljebb kétszázötven fő befogadására alkalmas sátorszerkezetben helyezték el, de a hétfőre virradó éjszaka a többségében közép-afrikai férfiak megpróbáltak kitörni. A hatóságok visszaszorították őket, egy rendőr megsérült.

A helyzet rendezéséig leállították a migránsok átszállítását Lampedusáról Porto Empedocléba. A szicíliai kikötőből buszokkal kell továbbvinni a migránsokat az ország más részei felé, de sajtóértesülések szerint a fuvarozóvállalatok nem szívesen ajánlják fel járműveiket. Lampedusa szigetén továbbra is ezerháromszázan vannak a négyszáz fős táborban. Év eleje óta több mint 127 ezren érkeztek, a tavaly ugyanezen időszakban már több mint 66 ezerhez képest. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG