Tavaly ősszel a Giorgia Meloni-féle „Fratelli d’Italia” (FdI, Olaszország Testvérei) vezette jobbközép koalíció választási győzelme, majd kormányának megalakulása szkepticizmust és aggodalmat váltott ki a nemzetközi megfigyelőkben. Az aggodalmak nemcsak abból fakadtak, hogy ez lett az első koalíciós kormány a háború utáni Olaszország történetében, amelynek többségi partnere, az FdI a posztfasiszta hagyományban gyökerezik.
Putyin barátai
Konkrétabban, az olyan pártok koalícióba való felvétele, mint Matteo Salvini Lega (Liga) és Silvio Berlusconi Forza Italia (Gyerünk Olaszország), amelyek politikai és személyes kapcsolatokat ápoltak Vlagyimir Putyin Oroszországával az ukrajnai invázió előtt, kétségeket ébresztett afelől, hogy vajon Olaszország továbbra is támogatja-e Kijevet és a nyugati koalíciót.
De valójában Meloni már a választási kampány során is többször hangot adott a megingathatatlan atlantista és ukránbarát nézeteknek, és – eltekintve néhány szerencsétlen magánszemélytől – ezt az álláspontot az új kormány hivatalba lépése óta egyértelműen fenntartja. Mindezen kurzust a miniszterelnök a februári kijevi és a júliusi washingtoni látogatása révén is megpecsételte.
Hullámzó kapcsolat Brüsszellel
Bonyolultabb kép rajzolódik ki az EU-val és az európai partnerekkel való kapcsolatokról. A nyílt euroszkepticizmus a 2010-es évek euróövezeti és migrációs „válságai” óta nyilvánvalóbbá vált, ami az EU-t „antagonistaként” ábrázoló úgynevezett „szuverenista” narratívák megjelenéséhez vezetett, amelyek különösen a populista pártok körében találtak visszhangra.
Ez a narratíva azonban elvesztette lendületét a Covid-19 világjárványra válaszul a NextGenerationEU programon keresztül Olaszországnak nyújtott finanszírozás példátlan nahysága miatt. A tavalyi választásokat követően tehát az Európával való kapcsolatok kezelése kulcsfontosságú feladat lett az újonnan megválasztott olasz kormány számára.
Meloni, az eurorealista
Ebben az összefüggésben Meloni Európához való viszonyulása Olaszország „nemzeti érdekeinek” érvényesítésére összpontosul - az európai integráció keretein belül. Gazdaságpolitikai szempontból néhány vitatott intézkedés ellenére a 2023-as költségvetési törvény összességében megfelelt Brüsszel elvárásainak.
A Nemzeti Helyreállítási és Rezilienciaterv pénzeszközeinek és a kapcsolódó reformok kezelése azonban nagyobb gondot okozott, amit a végrehajtás lassúsága, késedelmek és az olasz kormány későbbi felülvizsgálati kérelmei jellemeztek.
Migráció: kitört a vihar
Egy évvel Meloni kormányának megalakulása után sötét fellegek gyülekeznek az Olaszország-EU kapcsolatok horizontján. A politika terén Róma egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe, bár ezeket az elmúlt hónapokban gyakran eltitkolták, lekicsinyelték vagy akár tagadták is. Ez különösen igaz a migrációs válságra.
A migrációval kapcsolatban - miközben megugrott az illetéktelenül érkezők száma Olaszországba a közép-mediterrán útvonalon - júniusban Meloni még megpróbált jó arcot vágni azzal a kijelentéssel, hogy Európa végül a migráció külső dimenziójával foglalkozik, amely szerinte korábban „elképzelhetetlen” volt.
Amint azonban az EU és Törökország között 2016-ban, a „migrációs válság” csúcsán létrejött megállapodás mutatja, ebben a megközelítésben valójában semmi új nincs. Az Unió már évek óta szisztematikusan elmulasztja holisztikus módon – azaz a belső, külső és határigazgatási dimenziók együttes figyelembevételével – kezelni a migrációs kérdést.
Ehelyett megpróbálja a felelősséget a származási és tranzitországokra hárítani egy tranzakciós megközelítés révén – ez utóbbiakat arra kérték, hogy tartsák, fogadják vissza vagy küldjék vissza a migránsokat gazdasági támogatásért cserébe.
A papíron megkötött megállapodások azonban csekély értékűek, ha a partnerek nem hajtják végre azokat megfelelően.
Jó példának tűnik az EU és Tunézia között július 16-án nagy optimizmus közepette aláírt szándéknyilatkozat: az észak-afrikai országból Olaszországba érkezők száma azonban csaknem 60 százalékkal nőtt a megállapodást követő nyolc hétben. Ráadásul Tunisz a múlt héten megtagadta a beutazást azon európai parlamenti képviselők számára, akik figyelemmel akarták kísérni az ország helyzetét.
Idén Olaszországban eddig 126 ezer ember érkezett, akik menedékjogot kértek az Európai Unióba. Tavaly ez a szám 66 ezer volt, 2021-ben pedig 42 ezer.
Meloni kihívásai
A jövő évi európai parlamenti választások előtt Meloni saját kormányán belüli egyre növekvő ellenállással néz szembe, és arra törekszik, hogy populista-nacionalista versenyt indítson Matteo Salvini ellen. De bármilyen vonzalmat találjanak is az európai konzervatívok és nacionalisták a migrációval kapcsolatos kérdésekben, a jövőbeni együttműködésük enyhén szólva bizonytalan.
Salvini lubickol a migránsválságban: a Lampedusa szigetére érkező migránsok és menekültek beáramlását az embercsempészek „háborús cselekményének” nevezte Olaszország ellen, és azt javasolta, hogy az olasz haditengerészetnek járőröznie kell a Földközi-tenger vizein, visszaszorítva a csempészhajókat Afrikába.
Múlt pénteken Marion Maréchal-Pen, a francia szélsőjobboldali körök feltörekvő csillaga - és az euroszkeptikus elnökjelölt-jelölt Marine Le Pen unokahúga - körbejárta Lampedusát, és a liberálisokat hibáztatta, amiért arra ösztönözték a migránsokat, hogy megtegyék a veszélyes Földközi-tengeri utat. Tegnap pedig az EU Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen látogatta meg az ostromlott szigetet az olasz miniszterelnökkel.
A lampedusai káosz súlyos politikai kockázatot jelent Meloni számára. A 6 ezer olasz által lakott kis szigetre a múlt héten 12 ezer migráns és menekült érkezett.
Meloni múlt péntek este közzétett egy videót, amelyben leszögezte: Olaszország kőkemény intézkedéseket fog tenni a migránsáradat kezelésére. Hozzátette, Európa és Olaszország nem tud befogadni több millió embert, akik úgy akarnak elmenekülni Afrika problémái elől, hogy Európában találnak menedéket. Ehelyett Európának csak azoknak kell menedéket nyújtania, akik jogilag menekültnek minősíthetők, és Afrikában kell létrehozni egy rendszert a menedékkérelmek elbírálására.
4 milliárd dolláros tranzakció. 
