|
| Merkel és Erdogan |
Görög álomból török álom
Milyen érdekes a világ. Az év első felében a görög Sziriza párt és annak hatalomra került vezetői, Ciprasz miniszterelnök és Varufakisz pénzügyminiszter hitték azt, hogy zsarolási potenciáljuk korlátlan, fenyegethetik Európát, de leginkább Németország jólelkű vezetőjét, Angela Merkelt, miután ők roppant fontosak ott a délkeleti végen. Nem így lett. Sokat képzeltek magukról, nem jött be, vissza kellett vonulniuk.
Pár hónap telt csak el, és keleti szomszédjuknak, bár szándékán kívül, sikerült az, amiről ők csak álmodtak. Törökország hirtelen olyan fontos lett, mint legkiterjedtebb és legfényesebb oszmán korában, vagy talán még jobban. A menekültkérdésben eddig jórészt bizonytalankodó Európa számára Törökország lehet a megváltó és megmentő, legalábbis rövidtávon.
Az adu ász
A németek kezdik belátni, hogy a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, hisz a hegyeshalmi határnyitással nemcsak egy egyszeri menekülttömeg érkezett hozzájuk, hanem egy el nem apadó utánpótlású folyamról van szó. Potenciálisan a több millió Törökországban rekedt emberről van szó, emellett a Szíriából, Irakból, Afganisztánból és még ki tudja honnan eddig el sem indultak 10 milliós tömegéről.
A hosszútávú megoldás az adott országok pacifikálása lesz, de ez nyilvánvalóan sokáig fog tartani. Addig viszont elmenekült lakosságuk nem telepíthető haza, viszont Európa összeroskad az áradat alatt, ráadásul a tél is jön, ami humanitárius katasztrófával fenyeget. Azonnali megoldás kell tehát. A megoldás kulcsa, az adu ász pedig Törökország kezében van. Nála van a hatalmas menekült-tömeg, de ők sokkal jobban bírják, mint az EU országok. Tőlük is indultak el a nyár folyamán, és ők az egyetlenek, akik meg tudják állítani, sőt vissza tudják fogadni őket.
Bármit kérhetnek
Így a kontinens, de legfőképpen Németország kiszolgáltatottsága a törökök felé teljes lett. Először maga Erdogan török elnök turnézott ennek tudatában Európa szívében, most viszont maga a német kancellár utazott oda, és bárhogy is nézzük, kérleli a törököket. Kérleli, hogy zárja le a határait, hisz nekik ez nem áll olyan rosszul, mint bármely európai országnak, és kérleli, hogy fogadja vissza a kiutasítandó menekülteket, mindegy, hogy azok milyen úton-módon érkeztek.
Nem kis szívességről van szó, lássuk be. A törökök kérhetnek is érte bármit, sőt kérniük sem kell, Európa boldogan felajánlja magától. Pénzt, vízumkönnyítést, sőt vízummentességet, és akár az EU tagságot is. Eddig Európa félt a törököket bent látni az EU-ban, de most kiderült, hogy az EU-nak nincs olyan határa, amely képes egy ilyen helyzet kezelésére, ezért esetleg mégiscsak jobban járunk egy olyan féleurópai taggal, aki viszont alkalmas a feladatra.
Erdogannak áll a zászló
A kancellári látogatásra ráadásul nem is Ankarában, a köztársasági török fővárosban, hanem Isztambulban, a szultánok egyik palotájában került sor. Nyilván nem véletlenül, a török fél történelmi nosztalgiával fűszerezve fitogtatja országának hirtelen és elképesztően nagyra nőtt jelentőségét. Ráadásul a török elnöknek mindez nem is jöhetne jobbkor, mint közvetlenül a parlamenti választások előtt, amikor is parlamenti többségének visszaszerzéséért küzd. Ha ez sikerül, meglesz neki a régóta vágyott kvázi szultáni hatalom, ráadásul mindjárt a lába előtt is hever egész Európa.
Kína szankciókat vezet be amerikai kongresszusi képviselőkkel, kormánytisztviselőkkel és civil szervezetek vezetőivel szemben. 
