4p
Zéró körüli lehetett az éves összevetésben számolt magyarországi infláció júliusban - jósolták a keddi adatismertetés előtt londoni pénzügyi elemzők.

Magyarországon az előző három hónapban negatív tizenkét havi inflációs ütemeket mértek - júniusban 0,3 százalékkal csökkent az éves fogyasztói árindex -, és a City elemzői közössége szerint a múlt hónapban sem mutatkozott komolyabb felhajtóerő. Egyes londoni házak előrejelzései szerint az orosz élelmiszerimport-embargó is inkább a deflációs nyomást erősítheti a közép-európai EU-gazdaságokban.

Tovább esik

Mit mutat a Privátbankár árkosár?

Most is nyakunkba vettük három hipermarket-lánc egy-egy egységét, hogy megnézzük, 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára hogyan alakult. A bevásárlókörútból aztán az derült ki, augusztusban is olcsóbb lett a bevásárlás, és most előző hónaphoz képest és éves alapon is csökkentek az árak. Részleteket ebben a cikkünkben olvashat >>>

A City egyik legnagyobb kereskedelmi bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott elemzői a júliusi inflációs számok keddi ismertetése előtt azt jósolták, hogy éves összevetésben 0,1 százalékkal csökkenhetett tovább a fogyasztói árindex a múlt hónapban.

A ház közgazdászai szerint a belépő bázishatások gyakorolhattak valamelyes felfelé ható nyomást, de az éves infláció változatlanul negatív lehetett júliusban.

A Barclays londoni elemzői szerint az egész közép- és kelet-európai térségben várhatóan gyenge marad az infláció, elsősorban az erőteljes térségi kereskedelmi verseny és az olcsó euróövezeti import miatt; ez utóbbit jelzi a negatív termelői szintű árindex. Emellett lefelé hajtja a térségi inflációt az alacsonyabbra került inflációs várakozás is, amely a hosszabb távú európai növekedési kilátásokkal kapcsolatos aggályokkal áll összefüggésben - fejtegették a Barclays elemzői.

Megáll nullán?

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni közgazdászai szerint az éves összevetésű júliusi magyarországi infláció zéró közelében stabilizálódhatott. A ház elemzői szerint az élelmiszerárak csökkenését ellentételezhették az üzemanyagok, az alkohol- és a dohányfélék, valamint a szolgáltatások magasabb árai.

A cég szakértői ugyanakkor hosszabb távon jelentős lefelé ható inflációs nyomást várnak az orosz élelmiszerimport-korlátozásoktól. A JP Morgan elemzői szerint a közép- és kelet-európai országok Oroszországnak szánt élelmiszerexportjának átirányítása más EU-gazdaságokba nehéznek bizonyulhat, mivel - éppen az orosz importembargó miatt - ezekben az országokban is élelmiszer-túlkínálat alakulhat ki, hacsak a fölös mennyiséget el nem távolítják a piacról.

Mennyire hat ránk az élelmiszerstop?

A ház szerint ez a várható túlkínálat valószínűleg felerősíti és meghosszabbítja a közép-európai EU-gazdaságok élelmiszeráraiban máris érvényesülő deflációs folyamatot. A cég közgazdászai közölték: előzetes becsléseik szerint Magyarországon és Lengyelországban egyaránt 0,5 százalékpontnyi negatív hatást gyakorolhat a teljes kosárra számolt fogyasztói árindexre az orosz importtilalom.

A JP Morgan számításai szerint az orosz tilalmi listán szereplő élelmiszerfélék súlya a magyar inflációs kosárban 12,5 százalék, a lengyel kosáron belül 14,4 százalék.

Szintén nulla

A 4cast nevű pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértői is zéró tizenkét havi inflációt várnak júliusról a 0,3 százalékos júniusi visszaesés után. A ház szerint a felhajtóerőt részben a korábbi hatósági árcsökkentésekből eredő bázishatások adhatták.

Vagy egy?

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői enyhén pozitív, 0,1 százalékos éves inflációt valószínűsítenek júliusra. A cég szakértői szerint változatlanul az élelmiszerárak jelentik a legnagyobb dezinflációs nyomást.

A GS elemzői 2014 hátralévő részére sem várnak érdemi inflációt Magyarországon és a többi közép-európai EU-gazdaságban. A ház előrejelzése szerint 2014 végére a tizenkét havi magyar infláció 1,1 százalékig gyorsulhat, elsősorban a bázishatások miatt. A Goldman Sachs londoni szakértői ugyanakkor azzal számolnak, hogy az éves összevetésű infláció 2015 második felében eléri a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos középtávú célját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG