3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ezt is megkérdezzük a Hold Alapkezelőnél elérhető Citadella Befektetési Alap portfóliókezelőjét a Klasszis Média Lapcsoport következő, március 13-án, szerdán délután sorra kerülő online adásában. Vendégünkkel terveink szerint átbeszéljük a világ- és a magyar gazdaság ügyes-bajos dolgait. Bizonyosan lesz szó egyebek mellett a jegybank előtt álló dilemmákról, a kamatcsökkentések lehetséges hatásairól, következményeiről, az MNB és a kormány kapcsolatáról, az uniós pénzekről és arról, azok folyósítását mennyiben befolyásolhatják a júniusi választások. Meg lehetőleg minél több minden terítékre kerül, amire olvasóink kíváncsiak.

Vajon túlvagyunk-e a nehezén azzal, hogy a 2023-as, több mint negyedszázada nem látott horrorszámok után az infláció immár hónapok óta egy számjegyű, sőt immár a bűvös 5-ös szint alá ment? A rendszerváltás utáni legnagyobb belpolitikai botrány, a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető pedofilügy mellett alighanem ez az a téma, amely most az átlagembereket foglalkoztatja, a baráti asztaltársaságok egyik visszatérő eleme. 

Várható-e, hogy ismét fokozódik az inflációs nyomás? Ezt kérdezgetik egymástól azok, akik az erre adott választól teszik függővé, hogy például belevágjanak-e egy lakásvásárlásba, vagy -felújításba, autóvételbe úgy, hogy ezekhez nincs elegendő pénzük, s emiatt külső forrásra, alapvetően bankhitelre szorulnak.

Akinek meg van megtakarítása és inkább azt fialtatná, azt kutatja, vajon melyik eszköz lenne a számára a legelőnyösebb? A most már csak egy számjegyű kamatokkal kecsegtető állampapírok, vagy befektetési jegyek, részvény, ingatlan, netán arany, ne adj’ isten bitcoin? 

Zsiday Viktor lesz a Klasszis Klub vendége március 13-án, szerdán. Fotó: Privátbankár
Zsiday Viktor lesz a Klasszis Klub vendége március 13-án, szerdán. Fotó: Privátbankár

S mi lesz a forinttal? Olyan szépen alakult fizetőeszközünk 2023-as esztendeje – hat év után először állt erősebben a főbb devizákkal szemben a záráskor, mint a nyitáskor –, ám azóta ismét a tavalyelőtti formáját futja, amely láttán ismét egyre többször kerül szóba az euróval szembeni 400-as szint fölé kerülés lehetősége. Vajon bekövetkezhet ez? Mi kell ahhoz, hogy ez ne történjen meg? Mennyire nyomhatja erre rá a bélyegét az MNB és a kormány, azon belül is Matolcsy György és egykori alelnöke, a most már nemzetgazdasági miniszter Nagy Márton közötti feszültség?

Aligha múlik el nap, hogy ne kapna ilyen vagy ehhez hasonló kérdéseket Zsiday Viktornak, a Hold Alapkezelőnél elérhető Citadella Befektetési Alap portfóliókezelőjének. Akinek írásairól rendszeresen beszámolunk lapunkban.

Ő lesz a vendége a Klasszis Klub következő, március 13-án, szerdán 15:30 órakor kezdődő adásának, amelyen a fenti témákon kívül természetesen a világ- és a magyar gazdaság folyamataira és várható alakulására is kitérünk.

Az egyórásra tervezett beszélgetés során azonban szokás szerint nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket Zsiday Viktornak, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A március 13-án, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG