2p

Hivatalosan is bejelentette pekingi meghívásának elfogadását Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin szerdán Szentpéterváron fogadta Vang Jit, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Hivatalának tagját és külügyminisztert.

"Természetesen örömmel fogadtam el a Kínai Népköztársaság elnökének meghívását, hogy idén októberben Kínába látogassak egy olyan rendezvény keretében, amelyen az elnök a nemzetközi védjeggyé vált Egy övezet, egy út elképzelését mozdítja elő" - mondta az orosz államfő.

Putyin hangsúlyozta, hogy ez teljes mértékben összhangban áll Oroszország és Kína érdekeivel, "integrálva" a nagy eurázsiai térség létrehozására vonatkozó orosz elképzeléseket is.

"Teljesen szinkronban cselekszünk" - tette hozzá.

Formálódó barátság. Fotó: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Alekszandr Kazakov
Formálódó barátság. Fotó: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Alekszandr Kazakov

Hangoztatta, hogy Oroszország és Kína egységes álláspontot képvisel a többpólusú világ kialakításának ügyében, ezt erősítette meg Hszi elnök legutóbbi, márciusi oroszországi látogatása. Méltatta a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedését, és - mint mondta - minden remény megvan rá, hogy idén meg fogja közelíteni a 200 milliárd dolláros értéket.

Vang, aki négynapos látogatáson tartózkodik Oroszországban, egyebek között azt emelte ki, hogy Moszkva és Peking az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként különleges felelősséget visel a világ helyzetéért a jelenlegi körülmények között, amikor felgyorsult az elmozdulás a multipolaritás irányába, és globalizációellenes tendencia figyelhető meg. Elmondta, hogy a korábban Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésein "számos fontos megállapodásra jutottak".

"Bárhogyan is változik a nemzetközi környezet, Kína kész az orosz féllel továbbra is erősíteni a kölcsönös bizalmat és az üzleti együttműködést, megerősíteni a koordinációt a nemzetközi színtéren, együtt védeni közös érdekeinket és előmozdítani a nemzetközi igazságosságot" - hangsúlyozta a külügyminiszter.

(MTI) 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG