Az ellenzéki országgyűlési képviselő Szijjártó Péter pénteki kijelentésére reagált. A kormányfő szóvivője akkor azt mondta: "nem marad el az ígért adócsökkentés". Hozzátette: a kormány készen áll, hogy elkerülje azt az utat, amelyen Görögország járt. A kormányfő szóvivője nem tartotta túlzónak Kósa Lajos kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben.
Szűcs Erika szerint a fideszes politikusok kijelentései a gazdaság állapotáról az elemi ismeretek hiányára utalnak, megszólalásaikat az MSZP a politikai bosszúhadjárat részének tekinti. Hozzátette: a magyar gazdaság eredményei a várakozásnál is jobbak, a magyar válságkezelést egész Európa példának állítja.
A szocialista politikus közölte: pártja a magyar családok szociális biztonsága elleni "brutális és esztelen" támadásnak tekinti azokat a kijelentéseket, amiket Szijjártó Péter és Kósa Lajos fogalmazott meg.
Kósa Lajos a Napi Gazdaság csütörtöki debreceni konferenciáján arról beszélt, hogy a kormány jelenlegi célja a közvetlen államcsőd elkerülése, és a "krízis időszakára" átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell meghatározni. Ebben a helyzetben "bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg" - jelentette ki Kósa Lajos. A fideszes politikus szerint "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet sokkal rosszabb, mint hittük".
Baracskai József szocialista politikus az MTI-nek azt mondta: pártja továbbra is arra vár választ a kormánytól, hogy mit kívánnak tenni a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében.
A szocialista kormány volt az, amely bevezette egyebek közt a méltányossági nyugdíjat, a 13. havi nyugdíjat, az özvegyi nyugdíjat - jelentette ki. A Fidesz-KDNP kormány ezzel szemben nem számol a méltányossági nyugdíjjal, és nem lesz nyugdíjkorrekció sem - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra: a kormány közlése szerint a nők 40 éves munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba, azt azonban nem mondta meg a kormány, hogy teljes vagy csökkentett nyugdíjjal mehetnek el. Beszélt arról is, hogy fontos lenne a krízisalap fenntartására.
Szűcs Erika a családok támogatásáról szóló fideszes és KDNP-s törvényjavaslat kapcsán azt mondta: a jelenlegi törvényben is szerepel az, hogy a gyermek védelembe vétele esetén a családi pótlék pénzbeli folyósítás helyett természetbeni támogatásként nyújtható.
A törvényjavaslat vitájában konszenzus alakult ki abban, hogy az iskolába járás nem oldható meg kizárólag a családi pótlékkal - mondta, majd hozzátette: szükség van a családi minta helyreállítására is, hogy a gyermek azt lássa, szülei reggel munkába indulnak.
Az MSZP-s politikus közölte: pártja módosító indítványát, miszerint a középiskolában évente növekvő összegű családi pótlékkal honorálják az iskoláztatás növekvő költségeit, a kormány nem támogatta. Hangsúlyozta, nem tartja elfogadhatónak, hogy azokhoz a családokhoz, ahol a gyermek nem jár iskolába, még természetben sem jut el a családi pótlék.
Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár a törvényjavaslat expozéjában, május 26-án azt mondta: két részre választaná a jövőben a családi pótlék rendszerét az új kormány, nevelési ellátásra és iskoláztatási támogatásra. Ha a gyermek ötven órát meghaladó időt hiányzik az iskolából, hat hónapra elvennék az utána járó családi pótlékot.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
6 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
6 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
7 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
8 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
8 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
9 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
9 órája
- Felforrósodott a hangulat a forint körül – mennyiért adják az eurót?
- Visszadobott egy kinevezést a Forsthoffer Ágnes vezette Sándor-palota
- Fellélegezhetnek az üzemanyagok drágulásától rettegők?
- Megtámadták a Fradi szurkolóit, Orbán Anita is reagált
- Kizárta egy budapesti képviselőjét a Fidesz-KDNP
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



