1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Miután a vitán nem jelent meg a Fidesz szakpolitikusa, az MSZP közölte: megtalálják a módját, hogy a Fidesz ne bujkálhasson tovább a választók elől
Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem küldött szakpolitikust, a szocialisták szerdán már nem folytatják a vitát.

Budai Bernadett az MTI-nek elmondta: nem fogják a "bolondját járatni" a szakpolitikusaikkal, így kedden már nem tartanak újabb, monologizáló programvitát.
   

Az MSZP szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor, megtalálják a módját, hogy a Fidesz ne bujkálhasson tovább a választók elől és ne kérjen biankó csekket a hatalomba.
   
Úgy fogalmazott: bár a Fidesz már a hétvégén elutasította a vitakezdeményezésüket, az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a vita helyszínén mégis megjelenik az ellenzéki párt szakpolitikusa, hogy beavassa a nyilvánosságot az eddig titkolt programjuk részleteibe. Nem így történt: a Fidesz elutasítása egyszerre volt gyáva és öntelt - közölte.
   
Budai Bernadett szerint a Fidesz azért volt gyáva, mert nem meri vállalni a program összehasonlítását és szembesítését a választókkal és azért volt öntelt, mert azt várja az emberektől, hogy bekötött szemmel kövessék Orbán Viktort az ismeretlenbe. "A keddi nap egyértelművé tette, hogy a Fidesz nem programképes és nem vitaképes" - jelentette ki a szóvivő.
   
Korózs Lajos szociális államtitkár fideszes vitapartner híján az MSZP nyugdíjpolitikájáról beszélt a budapesti Pallas Páholyba meghirdetett szakpolitikusi vita első állomásán kedd délelőtt.
   
A szocialisták várni fognak a Fideszre
Mesterházy Attila február 17-én, a Facebook közösségi portálon közzétett videóüzenetében jelentette be, hogy nyilvános szakmapolitikai vitát kezdeményez. Ebben a Fidesz elnökéhez beszélt, azt kérve Orbán Viktortól, hogy jelölje ki azokat a szakpolitikusokat, akik ezen időszak alatt hajlandóak vitatkozni a szocialistákkal.
   
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője akkor úgy reagált: mielőtt programvitát kezdeményez, Mesterházy Attilának előbb rendet kellene tennie a baloldalon, a pártjában és a fejében. Először is például tisztázzák Bokros Lajossal, hogy kettejük közül ki a baloldal jelöltje.
   

Orbán Viktor néhány nappal később - amikor a budapesti vállalkozókkal találkozott - azt mondta: nem új szakpolitikai programok kellenek, "azokkal tele van a padlás", hanem új politikára, másfajta gondolkodásra van szükség. Az iparkamara rendezvényén pedig úgy fogalmazott: "nem szakpolitikai vitákra van szükségünk", hanem új irányt kell szabni a gazdaság számára; a gazdaság talpra állításához nem elméletek kellenek, hanem "harminc markos legény".

Tévét indított a Jobbik
Fidesz-KDNP: túl a kétmillión, indulhat a kampány 
Nem ez a Fidesz gazdaságpolitikája - de majdnem 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG