3p
Angela Merkel ezúttal sem úszta meg a magyar kormányfővel való találkozást kézcsók nélkül. Persze nem Orbán Viktor az egyetlen, aki az üdvözlésnek eme kissé archaikus formáját választja a német kancellárral szemben. Korábban a volt spanyol király, a volt francia elnök és egy építőipari munkás is hasonlóan cselekedett, és ez a képek tanúsága szerint a kancellárnak sem volt feltétlenül ellenére.
Egy csók és más semmi. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Kézcsókkal üdvözölte Orbán Viktor Angela Merkelt az Európai Néppárt (EPP) kongresszusának második napján Helsinkiben. Az MTI által közzétett képen maga az „aktus” nem látszik, csupán az „elő-” vagy „utójáték”. A kancellár előzékenyen nyújtja kezét a magyar kormányfő felé, aki egy kissé félszeg, leereszkedő mosolyt ereszt meg irányába.

Bár a két politikus egyazon pártcsalád tagja, véleményük számos kérdésben (például migráció) merőben eltér – ezt ők maguk is elismerték júliusi találkozójukon Berlinben. A véleménykülönbségek ellenére a párbeszéd megmaradt közöttük, a kancellár pedig általában kedves Viktornak szólítja a magyar miniszterelnököt.

Nem ez volt az első

Orbán Viktor egyébként már számos alkalommal hintett finom csókot a kancellár ujjaira-kézfejére. Ez a kép például 2010-ben készült Berlinben. Angela Merkel ugyan mosolyog, de kissé megilletődöttnek tűnik – mintha egy első randevún lenne:

Forrás: Die Welt

Ezen a 2015-ös képen viszont már nyoma sincs a félénkségnek a kancellár gesztusaiban, és Orbán Viktor is tapasztaltabbnak tűnik. A fotó egyébként a menekültválság csúcspontján készült Madridban:

Forrás: Deutsche Welle

Persze nem a magyar kormányfő az egyetlen, aki így bókol a kancellárnak. 

Királyi kézcsók

A Die Welt összeállítása szerint Lech Kaczynski azóta elhunyt lengyel elnök, Jacques Chirac egykori francia államfő, I. János Károly volt spanyol király, Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank korábbi elnöke is adott már kézcsókot Angela Merkelnek, de megesett, hogy egy építőipari munkás kedveskedett neki ezzel a gesztussal.

A kancellár általában kedvesen fogadta a bókot, és olykor még egy kacér mosoly is átsuhant az arcán:

Angela Merkel és I. János Károly volt spanyol király talákozója Berlinben 2008-ban. Forrás: Die Welt

Mindennek persze nagy politikai jelentősége nincs. Azt viszont jól mutatja, hogy a politikusok is emberek, néhány gesztusuk pedig jóval többet elárul róluk, mint az előre gondosan becsomagolt beszédeik garmadája.

A csúcsjelölt-választásról készült beszámolónkat egyébként itt olvashatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG