3p
A működőképes Európai Unió érdekében szoros együttműködésre van szükség a közösség kelet-európai tagállamaival - mondta Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter, a Német Szociáldemokrata Párt megbízott elnöke.

A Frankfurter Allegemeine Sonntagszeitung lapban közölt interjúban arra a kérdésre, hogy elődje, Martin Schulz után ő is fel akarja-e építeni az európai egyesült államokat, kifejtette, hogy azoknak a pártján áll, akik szerint a konkrét problémák megoldásával kell foglalkozni.

Cselekvőképes Európára lenne szükség

Mint mondta, a sokhelyütt tapasztalható Európa-szkepszis talán nem annak tulajdonítható, hogy az EU-t túlságosan hatalmasnak tartják, hanem inkább annak, hogy nem tűnik cselekvőképesnek ott, ahol cselekednie kellene.

Ezt a tehetetlenséget éltük meg a migráció kérdésében 2015-ben, és az euróövezeti pénzügyi válságban is sokáig tartott a helyes válaszok megtalálása. Ezen változtatni kell, hogy mindenki azonnal felismerhesse, miért releváns Európa az ő életében is, függetlenül attól, hogy egy nyugatnémet nagyvárosról vagy egy dél-németországi faluról van szó.

Mi a tervük Magyarországon?

Természetesen, ott is - mondta arra a kérdésre, vajon ezt kell-e elérni Magyarországon is, ahol Orbán Viktor nagy választási győzelmet aratott. Hozzátette, hogy egy működőképes Európához szoros együttműködésre van szükség a kelet-európai tagállamokkal, gondoskodni kell arról, hogy ezek a fiatal demokráciák jól megtalálják a helyüket a közösségben.

El kell érni, hogy Lengyelország, a balti államok és a térség többi országa támaszkodhasson az EU-ra, biztonsági kérdésekben is. Ez az előfeltétele annak, hogy ragaszkodhassunk a jogállami elvek feltétlen betartásához - mondta az SPD megbízott elnöke.

Hasonlóan fogalmazott egy másik vezető szociáldemokrata politikus, Heiko Maas külügyminiszter is, aki a Der Spiegel-nek adott interjúban kiemelte: döntő jelentőségű, hogy sikerül-e kelet-európai szomszédainkat bent tartani az EU-ban, ezért nem szabad azt a látszatot kelteni, mintha kétosztályos Európa lenne, amelyben egyesek lemaradnak és nincs semmi szerepük, különben ezekben az országokban az Európa-ellenes hangokat segítjük, és egyre fogékonyabbá tesszük őket a megosztási kísérletekre.

Csak akkor tudunk komolyan beszélni a kelet-európaiakkal a változásokról, ha az az érzésük, hogy továbbra is az EU-ban akarjuk tartani őket. Világossá kell tenni, hogy akarunk titeket, szükségünk van rátok - fogalmazott a német külügyminiszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG