4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Októbertől a FixMÁP-ot 0,5 százalékponttal magasabb, évi 7 százalékos kamattal kínálják 5 éves futamidőre. Az egységesített hozam mutatója 7,18 százalékra nő, vagyis ez lesz a legmagasabb a lakossági fix kamatozásúak között.

A MÁP Plusz kamata pedig a 6,5-7,5 százalékos sávban alakul októbertől – közölte az államadósság-kezelő ÁKK. Ezzel párhuzamosan az ÁKK mérsékelte a változó kamatozású papírok felárát, amivel átrendezést hajt végre a fix és változó kamatozású állampapírok között. A BMÁP 6 éves futamidővel és évi 6,85 százalékos induló kamattal érhető majd el október elejétől, a PMÁP pedig a kamatfelár csökkentése mellett továbbra is infláció feletti kamatozást kínál a hazai lakossági befektetők számára.

A befektetői és adósságkezelési szempontok figyelembevételével az ÁKK célja a lakossági piac stabilitásának megőrzése mellett a fix kamatozású állampapírok arányának további emelése, a portfolió átlagos futamidejének hosszabbítása, valamint a lakossági portfolió egységesítése.

Az ÁKK rendszeresen megújítja lakossági állampapír kínálatát
Az ÁKK rendszeresen megújítja lakossági állampapír kínálatát
Fotó: archív

A jelenleg értékesítés alatt álló sorozatokat szeptember 30-ig, az új sorozatokat pedig október 1-jétől lehet megvásárolni. Az adósságkezelő az egyszerűsítés elve mentén a négy fő lakossági állampapír esetében egy-egy futamidőt határoz meg, módosítja a kamat, illetve a kamatprémium mértékét, valamint egységesíti a Magyar Államkincstárnál alkalmazandó visszaváltási árfolyamot, melyre 99 százalékot határoz meg. (A MÁP Plusz a kamatfizetés utáni 5 munkanap során továbbra is 100 százalékon visszaváltható).

  • A Fix Magyar Állampapír (FixMÁP), az elmúlt évek slágerterméke, egyszerű, kiszámítható és biztonságos lehetőség a lakosság számára, melynek kamatát 0,5 százalékponttal 7,0 százalékra emeli az ÁKK. A népszerű termék egységesített hozam mutatója 7,18%-ra növekszik, vagyis a legmagasabb lesz a lakossági fix kamatozású papírok között. A FixMÁP-ot októbertől 5 éves futamidőre lehet majd vásárolni.
  • A Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) jellemzőinek finomhangolása új lendületet adhat az értékesítésnek. A sávos, fix kamatozásnak köszönhetően az első évben 6,50 százalékos a kamatszint, majd ez a futamidő ötödik évére fokozatosan 7,50 százalékra emelkedik. Az állampapír megtartja a befektetők által leginkább kedvelt jellemzőjét, vagyis a kamatfizetés utáni 5 munkanap során továbbra is veszteség nélkül, azaz 100 százalékon visszaváltható. Ennek eredményeként 1, 2, 3, 4 és 5 éves távon is biztonságos és likvid befektetés marad az ügyfelek számára. Amennyiben valaki csak egy éves futamidőben gondolkodik, annak a MÁP Plusz lehet a legjobb választás, és ha egy év múlva mégsincs szükség a pénzére, a megtakarítása tovább gyarapodhat, immár magasabb kamatok mellett.
  • A változó kamatozású Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) továbbra is a háromhónapos diszkontkincstárjegyek hozamához igazodik. Ezentúl 6 évre kötheti le a lakosság a megtakarítását ebben az állampapírban, 6,85 százalékos éves induló kamattal. A BMÁP-pal az első négy évben a jelenlegi 1 százalékos kamatfelár helyett 0,75 százalékos kamatprémiumot, majd azt követően további 0,25 százalék hűségprémiumot, azaz lejáratig való tartás mellett összesen 1,00 százalékot realizálhatnak a befektetők az utolsó két évben.
  • A Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) esetén a 10 éves futamidő mértékének megtartása mellett, a kamatozáson változtat az ÁKK.  Az október 1-jén induló új sorozat kamata az első kamatperiódusban évi 6 százalék lesz, a második periódustól az infláció feletti kamatprémiumot a korábbi 0,50 százalék helyett 0,10 százalékban határozta meg az adósságkezelő.

A nyomdai termékek (KTJ és MÁP Plusz), a Babakötvény és az euróban denominált €MÁP változatlan jellemzőkkel marad biztonságos befektetési lehetőség az állampapír-palettán.

Érdemes megújítani tudásunkat az állampapírokról
Érdemes megújítani tudásunkat az állampapírokról
Fotó: ÁKK

A tapasztalatokra alapoznak

A lakossági portfolióban a fix és változó kamatozású papírok közötti hangsúly-átrendezést az elmúlt időszak tapasztalatai indokolják. Az elmúlt években a lakossági portfolióban a változó kamatozású állampapírok aránya a korábbiakhoz képest jelentősen emelkedett, magasabb finanszírozási költségeket és érdemi kamatkockázatot eredményezve ezzel az adósságkezelés számára. A futamidő-hosszabbítással és a kiszámítható fix kamatozás előtérbe helyezésével egészségesebb adósságszerkezetet alakít ki az ÁKK az egységes paraméterek bevezetése mellett.

A változtatásokat az optimális adósság-portfolió kialakítása indokolja. Az adósságkezelő döntéseinek alapja amellett, hogy versenyképes befektetési lehetőségeket és biztonságot nyújtson a befektetőknek, az is, hogy a lakossági piac stabilitásának megőrzése mellett a lehető legalacsonyabb költségekkel egy hosszútávon fenntartható adósságszerkezetet biztosítson. A lakossági állampapír portfolió aktuális változásai a két célt együttesen szolgálják. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG