3p

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Szlovákia "A" szintű - elsőrendű befektetői kategóriás - államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt azzal az előrejelzésével indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett lépést, hogy a koronavírus-járvány okozta idei súlyos recesszió környezetében a korábban vártnál nagyobb lesz a szlovák államháztartási hiány, és ez negatív hatást gyakorol az adósságdinamikára.

A Fitch várakozása szerint a szlovák hazai össztermék (GDP) az idén 9,2 százalékkal zuhan a járvány megfékezését célzó korlátozások, valamint a külső és a belső keresleti sokk miatt. A cég kiemeli, hogy a szlovák gazdaság évekig saját potenciálját meghaladó ütemben növekedett; az éves átlagos növekedés a 2015-2019 közötti időszakban 3,3 százalék volt.

Szlovákiában is egyenetlen lehet a kilábalás a Fitch szerint (Fotó: MTI)
Szlovákiában is egyenetlen lehet a kilábalás a Fitch szerint (Fotó: MTI)

A Fitch Ratings által a szlovák gazdaságban várt idei visszaesés jelentősen meghaladja a cég besorolási listáján "A" osztályzattal nyilván tartott szuverén adósok várható idei gazdasági visszaesésének középértékét, amely a Fitch előrejelzése alapján 6 százalék lesz. A prognózis szerint a jövő évi kilábalás is fokozatosabb és egyenetlenebb lesz a Fitch Ratings eddigi várakozásánál. A cég ezért a korábbi előrejelzésében szereplő 6,8 százalékról 4,8 százalékra rontotta a szlovák hazai össztermék jövő évi növekedésére adott becslését.

A Fitch Ratings felülvizsgált prognózisa szerint ebben a környezetben a szlovák államháztartási deficit 2020 végéig a GDP-érték 8,1 százalékára nő a tavaly mért 1,3 százalékról, és még jövőre is 6,3 százalék, 2022-ben 5,4 százalék lesz. A cég korábban 7,7 százalékos GDP-arányos hiányt valószínűsített a szlovák államháztartás idei mérlegében. Várakozása szerint Szlovákia bruttó államadósság-rátája 2022-ben tetőzik a GDP-érték 64 százalékán.

A hitelminősítő felidézi, hogy 2019 végén a bruttó szlovák államadósság a hazai össztermék 48,3 százaléka volt. A Fitch Ratings elemzői szerint ugyanakkor a növekvő adósságtömeg hatásait enyhíti az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési programja, amely alacsonyan tartja a hitelköltségeket. A cég kiemeli, hogy az euróövezeti tagállamok központi bankjai alkotta eurórendszer portfólióiban van Szlovákia forgalomképes adósságeszközeinek 38 százaléka.

A Fitch májusban már leminősítette Szlovákiát, az addigi "A plusz"-ról egy fokozattal a jelenleg érvényes "A"-ra rontva a szuverén besorolást. A hitelminősítő most ennek az osztályzatnak a kilátását rontotta további leminősítés lehetőségére utaló negatívra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG