1p
Évek óta csökken a csatlakozás támogatottsága, a lakosság több mint fele nem kér az unióból.

Tavaly év végére 47 százalékra csökkent a szerb lakosságban az uniós csatlakozást támogatók aránya, ez egy évvel korábban 48, két évvel ezelőtt pedig 51 százalék volt. A Politika című szerb napilap cikke szerint a belgrádi kormány európai integrációért felelős irodájának felmérése (amelyet 2002 óta végeznek) jól mutatja azt a jelenséget, amely szerint amikor Brüsszel támogató magatartást mutat Szerbiával szemben, akkor a lakosság is pozitívabban vélekedik Brüsszelről, amikor viszont negatív jelzések érkeznek az EU-ból, a csatlakozás támogatása is csökken.

A legtöbben 2009 végén vélekedtek pozitívan az uniós csatlakozásról, ekkor törölték el a Szerbiával szembeni uniós vízumkényszert, így nem csoda, hogy a lakosság 73 százaléka támogatta, míg csupán 12 százaléka ellenezte az EU-tagságot. Ennek fordítottját láthattuk tavaly nyáron, amikor két tárgyalási fejezet megnyitását Brüsszel áprilisról júliusra halasztotta, ami a szerb állampolgárok ellenszenvét váltotta ki. Érdekes, hogy decemberben két fejezet is gond nélkül nyílt meg, ami pozitív légkört teremtett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG