1p
Idén még nem, csak jövőre növekedhet a magyar gazdaság. Van olyan elemző is, aki rontott az előzetes várakozásokon.

Gyengén kezdte az évet, így marad a recesszió idén is Magyarországon - jósolta a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőstábja.

A magyar gazdaság várhatóan az idei év egészét is recesszióban tölti a gyenge évkezdet továbbgyűrűző hatásai miatt, jövőre azonban már valószínűleg megindul a növekedés - jósolták szerdai előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők. Új prognózisuk szerint a magyar hazai össztermék (GDP) 2013 egészében 0,5 százalékkal visszaesik. A ház eddig stagnálást várt az idei évre a magyar gazdaságban.

2012. decemberi inflációs jelentés alapján


A Morgan Stanley londoni elemzői szerint a felülvizsgálatot nem elsősorban a 2013-as magyarországi növekedési folyamatok átértékelése indokolta, hanem jórészt az, hogy a magyar gazdaság a vártnál gyengébb helyzetből kezdte az idei évet. Jövőre viszont már 1,3 százalékos növekedést  jósol Magyarországnak.

Mások is így látják a cityben

A Morgan Stanley-hez hasonlóan vélekednek mások is, vagyis recessziót valószínűsítenek. A Goldman Sachs globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai közölték, hogy az általuk eddig várt stagnálásról 0,4 százalékos visszaesésre módosították 2013 egészére szóló magyar GDP-előrejelzésüket, miután kiderült, hogy tavaly az utolsó negyedévben 2,7 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság.

A ház elemzői szerint még akkor is valószínűtlen, hogy a magyar gazdaság az idei év második fele előtt pozitív éves összevetésű GDP-adatokat produkál, ha az idei első negyedévben a gazdasági teljesítmény a cég által jelenleg vártnál erőteljesebb lenne.

A citybeli elemzői közösségben most már kezd konszenzusos előrejelzéssé válni, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a tavalyi visszaesés után az idén is csökken.

Már korábban is így látták

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó szakelemzői már a februári első GDP-becslést kommentálva közölték, hogy az idei év egészére 0,5 százalékos GDP-csökkenést várnak Magyarországon. A ház közgazdászai szerint a tavalyi negyedik negyedévben az Európai Unión belül valószínűleg csak a portugál és a görög gazdaság produkált a magyar csökkenésnél nagyobb éves visszaesést.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai felzárkózó térségi legújabb GDP-adatsorai alapján felülvizsgált prognózisukban az idei év egészére reálértéken szintén 0,5 százalékos GDP-visszaesést jósoltak a magyar gazdaságban. Ez jelentősen rontott előrejelzés, mivel a ház korábban stagnálást valószínűsített Magyarországon 2013-ra.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) idei első regionális előrejelzésében 2013 egészére 0,1 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített a magyar gazdaságban. Az idei magyarországi prognózist az EBRD is jelentősen, 0,5 százalékponttal rontotta előző - tavalyi utolsó - térségi jelentéséhez képest, abban ugyanis még 0,4 százalékos idei magyar GDP-növekedési előrejelzés szerepelt.

A Moody's és MNB is gazdasági növekedést vár, igaz, hogy elemzését még decemberben hozta nyilvánosságra, vagyis azelőtt, hogy kiderültek volna az utolsó negyedéves adatok. A jegybank szerint 0,5%-os lehet a növekedés, míg a hitelminősítő 0,3 százalékos bővülést vár, egyelőre

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG