3p
Maradnak a különadók, nem változik az adókedvezmény – kimarad a devizahiteles mentőcsomagból, aki az eszközkezelővel szerződött – többet költöttünk élelmiszerre és üzemanyagra májusban, kevesebbet a bankokra

Varga Mihály szerint nincs szükség semmilyen különadóra a devizahitelek forintosítása miatt. A bankoknak viszont tisztességesen el kell számolniuk az ügyfelekkel. A miniszter a Hírtévében beszélt a brüsszeli jelentésről is, azt mondta, hogy az "elfogult, sok szubjektív elemet tartalmaz". Az Európai Bizottság jelentésében azt írta: Magyarországnak valószínűleg további pénzügyi kiigazítást kell tennie az államadósság csökkentéséért, különben jövő tavasszal újra indulhat a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen. Varga Mihály azt is mondta, nem szüntetik meg a különadókat és nem változtatnak az alacsonyabb jövedelműek adókedvezményein.

Kiderült, hogy a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat nemcsak azokra nem vonatkozik, akik végtörlesztettek, hanem azokra sem, akiknek kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte. A jogszabályt valószínűleg pénteken fogadja el az országgyűlés. Ebben rendeznék azt is, hogy az év végéig felfüggesztik a folyamatban lévő pereket és végrehajtásokat. A jogszabály a 2004. január 1-jén vagy azután megkötött hitelszerződésekre vonatkozik, de olyan eljárási szabályokat is tartalmaz, amelyek gyorsíthatják az esetlegesen a bankok által indított pereket.

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban az új és a régi módszertan szerint is. 2014 első hat hónapjának kiskereskedelmi adatait nem lehet összehasonlítani 2013 első hat hónapjával. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től kapott adatok alapján idén májusban 5,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, míg a régi módszertan szerint csak 2,6 százalékos a növekedés. Többet költöttünk élelmiszerre és üzemanyagra.

A külkereskedelmi forgalomról is közölt adatokat a KSH: idén áprilisban a kivitel 6,5, a behozatal 8,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A forgalmat továbbra is a közúti járművek, illetve a híradás-technikai készülékek kereskedelme határozta meg. A kivitel felfutásában az európai országokkal bonyolított kereskedelem volt a meghatározó.

Mind a bankszámlák, mind a bankkártyák száma csökkent az első negyedévben, ami – a Világgazdaság szerint - arra utal, hogy az emberek igyekeznek csökkenteni bankszámlaköltségeiket. A fizetési és a hitelkártyák aránya is csökkent 1, illetve 4 százalékkal tavaly év végéhez képest. Többen fizetnek viszont az interneten vagy használnak pay passt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG