2p
203 milliárd forintos veszteséget sikerült ledolgozni.

Idén már nem kell a költségvetésnek kisegítenie a Magyar Nemzeti Bankot, miután a 2013-ra tervezett 203 milliárd forintos veszteséget sikerült az új vezetésnek ledolgoznia. Kandrács Csaba, a nemzeti bank monetáris tanácsának új tagja a Magyar Nemzetnek nyilatkozva közölte: a jegybank csak az alapkamat csökkentésével nyolcvanmilliárd forintot spórolt meg. Szerinte idén várhatóan nullszaldós lesz az MNB.

További kamatvágás jöhet

Kandrács Csaba elmondta, pillanatnyilag a fogyasztói árak emelkedése Magyarországon rövid és középtávon laza monetáris politikát indokol, sőt a nemzetközi környezet is egyértelműen támogatja a további kamatvágás lehetőségét.

Emlékeztetett, hogy Matolcsy György jegybankelnök korábban jelezte, 3-3,5 százalék közötti rátát tart elképzelhetőnek, ez tekinthető egyfajta előretekintő iránymutatásnak is, de természetesen ez nem egy kőbe vésett cél - fogalmazott. Kandrács Csaba kiemelte, hogy a kamatcsökkentési ciklus jogosságát ma már sem külföldi, sem belföldi elemzők nem vonják kétségbe.

Szólt arról, hogy a fogyasztás - bár az utóbbi hónapokban már az éledezés jeleit mutatja - még mindig nem bővül olyan mértékben, ami nagyban befolyásolná az inflációt. Mindemellett a vállalkozások árazási és bérezési döntései is a középtávon alacsony infláció irányába mutatnak, és a külpiac felől is csak mérsékelt nyomás tapasztalható. Kandrács Csaba szerint azt követően, hogy a szabályozott árcsökkentések hatásai kifutnak, kismértékben emelkedhet a pénzromlás üteme. Ez az érték véleménye szerint azonban inkább csak közelíteni fog a jegybank inflációs céljához, ebből fakadóan sem rövid, sem középtávon nem lát olyan veszélyt, ami a monetáris tanácsot hirtelen lépésre késztetné.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG