1p
Az amerikai költségvetés három nap múlva életbe lépő automatikus csökkentése gyengíteni fogja az amerikai gazdasági fellendülést - jelentette kedden egy virginiai hajóépítő üzemben elmondott beszédében Barack Obama amerikai elnök.

A kongresszus republikánus vezetői bírálták az elnököt, amiért megegyezési törekvések helyett inkább kampányt folytat saját álláspontjának ismertetése érdekében. Több demokrata politikus szintén tárgyalásokat sürgetett.

Nincs okos megoldás

A pénteki határidő közeledtével az ellenzéki párt olyan terveket készített elő, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanának a kormányzatnak a károk minimalizálásában, de ezeket az elnök kedden elutasította. Hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen sérüléseket okoz, ha 85 milliárd dollárral csökkentik a büdzsét hét hónappal a költségvetési év lejárta előtt.

"Erre nincs okos megoldás" - mondta az elnök, rámutatva: nincs jó választás aközött, hogy a rokkant vagy a szegény gyerekek támogatását vonja-e meg, avagy üzemeket zárasson be.

Obama győzelmi beszéde előtt



Az Obama által felkeresett Newport News Shipbuilding üzem, amelyben repülőgép-hordozókat és tengeralattjárókat építenek, Virginia állam legnagyobb ipari munkaadója. Mivel a március 1-jén életbe lépő, 85 milliárd dolláros megszorítás terhének több mint a felét a Pentagonnak kell viselnie, a megrendelések elmaradása elbocsátásokhoz vezethet a vállalatnál. A kiadáscsökkentés nyomán egyedül Virginiában a védelmi minisztérium 90 ezer alkalmazottját küldhetik részleges kényszerszabadságra.

Három nap múlva automatikusan életbe lép a csomag

Az Obama-kormány az elmúlt napokban arra figyelmeztetett, hogy a megszorítások elbocsátásokkal járnak majd, veszélyeztetik a nemzetbiztonságot és kockázatot jelentenek az amerikai, és ezzel együtt a világgazdaság számára. A március 1. és szeptember 30. között végrehajtandó, 85 milliárd dolláros megszorítások részei egy tíz évre szóló csomagnak, amelynek keretében 1200 milliárd dollárt terveznek megtakarítani. 

A megegyezés híján három nap múlva életbe lépő automatikus megszorításokat 2011-ben ösztönző céllal fogadták el pártok, abban a reményben, hogy a fűnyíróelv érvényesítése helyett végül sikerül majd megállapodniuk a szelektív deficitcsökkentésről. A patthelyzet oka, hogy Obama ragaszkodik a hiány "kiegyensúlyozott", az adóemelés és a kiadások egyidejű visszafogása általi csökkentéséhez, a republikánusok pedig nem hajlandók adóemelésre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG