4p
A jövő tavasszal általános választásokat tartó Róma dermedten figyeli Berlin elhasalását. A választás az előrejelzések szerint politikai patthelyzethez fog vezetni. Mégiscsak igaza van az FDP-nek?

Miután vasárnap este a liberális FDP otthagyta a CDU/CSU-val és a Zöldekkel folytatott koalíciós tárgyalásokat, kijött az első új közvélemény-kutatás Németországban. Eszerint a CDU/CSU 30 százalék alá, 29,2 százalékra süllyedt, míg az SPD történelmi mélypontra szakadva már 20 százalék alatt jár, 19,5 százalékon mérik a szocdemeket. A kis pártok erősödtek: a rendszerkritikus AfD 13,6 százalékon, az FDP 13,2 százalékon, a Zöldek 11,9 százalékon állnak. A szélsőbal (Linke) 8,4 százalékot érne el egy jelenlegi választáson.

Ha új választás jön, akkor akár a jövő nyárig is eltarthat, amíg megalakul az új kabinet.  Pedig akkorra döntő szakaszba lép a Brexit előkészítése, már közelegnek a kényes tárgyalások a következő költségvetésről és az EP ráfordul a választásokra. Azon kívül a jövő hónapban indul a féléves párbeszéd az euróövezet átalakításáról, de a siker esélyei e pillanatban csekélyek. Áldozatul eshet a politikai zavarnak a szorosabb védelmi kooperáció is.

Az eurózóna jövője kulcskérdés lehet

Az FDP kivonulásának egyik oka az volt, hogy követelte: változtassák úgy az EU szabályait, hogy a tagállamok elhagyhassák az euróövezetet anélkül, hogy egyben az EU-t is el kelljen hagyniuk. Ezt Merkel hevesen ellenezte. Holott a jövő tavaszi általános választásokra készülő Olaszországban pont ez egy kardinális kérdés.

A jelenleg három legnépszerűbb olasz párt mindegyike ki akar lépni az eurózónából, vagy legalább kacérkodik egy, az euróhoz képest párhuzamos belső valuta bevezetésének ötletével. Az 5 Csillag Mozgalom, a Lega Nord és a Forza Italia is egy leértékelt valutától várja a stagnáló olasz gazdaság beindítását és a rekordmagas munkanélküliség csökkentését. A két héttel ezelőtti szicíliai tartományi választáson pont ezek a pártok végeztek most az első három helyen, míg a baloldali kormányzó Demokrata Párt csúfosan leszerepelt. 

Olaszországban pontosan ismerik azokat a politikai viharokat, amely most rátört a németekre. A második világháború vége óta 60 kormány volt hatalmon – csupán ebben a kormányzati ciklusban, 2013 óta az ország a harmadik miniszterelnökét fogyasztja. Róma tehát nagyon odafigyel ezekben a napokban Berlinre, márcsak azért is, mert a közvélemény-kutatók a tavaszi választás eredményeképpen egy politikai patthelyzetet jósolnak.

A helyzetet legpontosabban Stefano Folli ragadja meg a La Repubblica-ban, amikor azt írja: „A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha újra választásokat tartanának Németországban, amely az országot talán még inkább a populista jobb felé tolná, miközben jövő tavasszal Olaszország a választások eredményeképpen kormányozhatatlanná válik. Sajnos ez a hipotézis egyáltalán nem légből kapott.”

Róma az adósságtengerben

Káncz Csaba

Róma számára húsbavágó kérdés ez, hiszen az országot a jegybank számításai szerint 360 milliárd eurónyi nem-teljesítő hitelállomány nyomja. Ez az összes fogyasztói hitelek közel 20 százalékát teszik ki, és ebből az összegből mintegy 200 milliárd eurót olyanok vettek föl, akiket mára fizetésképtelennek tekintenek.

Márpedig az olcsó pénz korszakának egyszer vége szakad a világban és ehhez a Mario Draghi vezette EKB-nak is alkalmazkodnia kell. Eddig az európai központi bank nagyvásárlója volt az olasz állampapíroknak, de ezt hamarosan lejjebb kell csavarnia. Az EKB helyére nem lesz könnyű más nagyvásárlót találnia Rómának, tekintve, hogy felminősítés nem várható, a GDP-arányos államadósság pedig nem állt csökkenő pályára.

Holott az államadósság az egekben tanyázik. Aránya a GDP-hez képest 133 százalékon áll, amely az EU-ban csupán Görögországban magasabb. A reálgazdaság állapotát is jól érzékelteti, hogy az olasz GDP jelenleg 8 százalékkal, az ipari termelés pedig 25 százalékkal alacsonyabb szinten áll, mint a 2008-as krízist megelőzően.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG