3p
A hetes cikkely aktiválása során a kormány elmegy a falig Brüsszelben. Ha kell a végsőkig védik a magyar álláspontot, de ha az Európai Bíróság kimondja, hogy jogszabályt kell változtatni, a kormány megteszi, amit kell. Orbán Viktor szerint Kínában sokkal vidámabb a hangulat, mint Európában.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos rádióinterjút adott a Kossuth Rádióban pénteken. Amiről szó volt:

Nem mi voltunk a legkisebbek Kínában

Orbán úgy érezte múlt heti látogatása alatt, hogy méltó partnerei vagyunk Kínának. Szerinte a távol-keleti ország nem méret alapján válogatja üzletfeleit, hanem azokat hívták, akik fontos szerepet játszanak az Új Selyemút projektben. Rengeteg ország keresi a lehetőséget, hogy Kínával üzletelhessen, de Magyarországnak könnyebb a helyzete, mert a gazdaság számai rendben vannak.

Egy ilyen helyzetben a V4-ekkel Magyarország versenyben is van, de együtt is működnek. Orbán szerint korrekt verseny van az országok között. A miniszterelnök szerint nem gond például, hogy a Huawei, amelynek itt van logisztikai központja, inkább Csehországban nyitja meg az új gyárát 4000 munkahellyel, a kormányfő szerint “elférünk”.

Keleti nyitás

Nem csak nyugatra, keletre is el kell adni a magyar termékeket, ezek után pedig a kínai piacra jutását kell támogatni a magyar vállalkozókat. Orbán szerint a gazdasági növekedésre mutató jelek biztatók, de ehhez keményen kellett küzdeni, hiszen csődközeli állapotból kellett visszahozni a gazdaságot. Meg kell védeni a gazdaságpolitikát, meg kell nyerni a választást, és ha ezek sikerülnek, akkor 2018 és 2020 között az 5 százalék feletti gazdasági növekedés sávja várja a magyar gazdaságot.

A fejlesztések és beruházások mellett a másik nagy pillér az adócsökkentés. A kormány egyszerre akar pénzügyi stabilitást és kevesebb adót. Kulcskérdés marad a közterhek csökkentése. A gazdaságpolitikai víziót Matolcsy Györgynek, a végrehajtást Varga Mihálynak köszöni meg a miniszterelnök, de kiemeli a Kereskedelmi és Iparkamara vezetőit is, akik segítettek az arányok megtalálásában.

Két emberre több mint két gyerek jusson

Lesznek új családtámogatási intézkedések, mert bár egyre inkább megéri itt dolgozni és vállalkozni, a családok erősítésére kell hosszú távon törekedni a kormányfő szerint. Ugyan nem akarnak beleszólni, hogy ki mennyi gyereket vállal, de arra felhívja a figyelmet Orbán Viktor, hogy el fogunk fogyni ebben az ütemben. 2010-ben még kevesebb gyerek született a reprodukcióhoz, két szülőre 1,20 gyerek jutott, mára ez a szám 1,40 közelébe kúszott, ami leginkább a migrációnak köszönhető. A kormány úgy döntött, hogy 2030-ra ennek a számnak 2,1-nek kell lennie, ehhez pedig különféle ösztönzőket vezetnek majd be.

Borús hangulat Brüsszelben

A nemzeti szuverenitásért folytatott küzdelem miatt nem túl vidám a hangulat Brüsszelben, ezzel szemben a félkommunista Kínában vidámabbak az emberek, legalábbis ezt tapasztalta utazásai során a miniszterelnök.

Szerinte eltorzult az európai politika, lehangoló, ami ott megy, a nemzetállamok nem kapják meg a kijáró tiszteletet az EU-s intézményrendszerben. Egy ok van a napokban megindult eljárásra Magyarország ellen: a migráció. Az a cél, hogy 1-1,5 millió idegent hozzanak be, ezt pedig Soros György finanszírozza - csendül fel a szokásos lemez. Az Európai Parlament határozata egy vicc Orbán szerint, viszont Magyarország, ha kell, elmegy a falig és megy az Európai Bíróság elé, hogy megvédje az álláspontját. Ha a bíróság úgy dönt, hogy változtatni kell a jogszabályokon, akkor változtatni fog a kormány, de végig harcol az igazáért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG