1p
A Kossuth Rádiónak adott reggeli miniszterelnöki interjúban elhangzott, hogy a múltheti uniós országjelentés közvetlenül arról is szól, hogy Magyarország IMF-kölcsön nélkül is biztosan megáll a lábán.

A kormányfő a rádióinterjúban azt is bejelentette, hogy kétharmados jogszabály lesz az új földtörvény. Azt mondta, a kabinet az erről szóló döntését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének javaslatára hozta meg. Arra a kérdésre, hogy a törvény miatt Magyarország nem nyit-e újabb frontot az uniós bírósággal, a kormányfő azt válaszolta: "szerintem nem nyitunk, de majd meglátjuk, ha nyitunk is, majd jól megnyerjük azt a csatát is".

Az új földtörvénnyel Magyarország azokhoz az uniós tagállamokhoz csatlakozik, amelyekben nem sértik az uniós jogot, mégis az a helyzet alakult ki, hogy a helyi gazdák a földek kizárólagos tulajdonosai - magyarázta Orbán Viktor, jelezve azt is, hogy a nagybirtokok korlátozó irányba mozdítják a magyar mezőgazdaságot, és a jövőben azok tudnak termőföldhöz jutni, akik ténylegesen gazdálkodnak vele. Ez egy forradalmi változás, egy 100-130 éves nagy vitát zár le.

A zsebszerződésekről szólva közölte: "jöhet ide az Európai Unió vagy akárki, de törvénytelenül szerzett dolog vagy törvénytelenül létrejött szerződés semmilyen későbbi változás révén nem válik törvényessé. Tehát azt a földet vissza kell adni". Nehéz dolog, dzsungelharc, de a magyar jogalkotó megtalálta a szükséges eszközöket.

Jól teljesít a magyar gazdaság

Az Európai Bizottság múltheti országjelentéséről - amely szerint 2013-ban 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány Magyarországon, a növekedés pedig 0,3 százalék - úgy fogalmazott: a magyar gazdaság pénzügyi szempontból Európa egyik leginkább rendben lévő gazdasága, a kormány pedig régóta várta, hogy erőfeszítéseit, a tehermegosztás politikáját elismerjék. A világból érkező nyomás azonban - például a bankadó és a multinacionális vállalatokat terhelő adók csökkentésére - még mindig érezhető, ám a kabinet ragaszkodik ahhoz, hogy a válság terheit méltányosan kell szétosztani - magyarázta Orbán Viktor, majd a tranzakciós illetékre utalva jelezte, mindent megtesznek, hogy a bankok ne hárítsák ezt a terhet az ügyfelekre, de ha mégis megteszik, "megkeressük az eszközöket, hogy ez ne fordulhasson elő".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG