2p
Több központi uniós politikusnak is beszólt az olaszok megosztó miniszterelnök-helyettese.
Matteo Salvini fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a milánói városházán 2018. augusztus 28-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Matteo Salvini egy mai interjúban egészen egyszerűen úgy fogalmazott, hogy az olyan emberek, mint az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, vagy Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért felelős biztos tönkretették Európát, és reméli, hogy a jövőre esedékes európai parlamenti választások során komoly változások lesznek az uniós politikai térképen – írja a Reuters.

Az olyanok, mint Juncker és Moscovici tönkretették Európát és az országunkat. Mi belülről próbáljuk megváltoztatni Európát, és azt reméljük, hogy a májusi választásokon ehhez támogatást tudunk szerezni. Ha nem, nagyon nehéz dolgunk lesz – mondta Salvini.

Az erős szavak embere

Az olasz belügyminiszter nem először borzolta fel az idegeket Európában, legutoljára pont Jean Asselborn luxemburgi kollégájával ugrottak egymás torkának, olyannyira, hogy akkor Asselborn egy "nagy szart!"-felkiáltás keretében ott is hagyta Salvinit. Részletek a Privátbankár.hu korábbi cikkében. >>>

Ugyan az uniós vezetőket előszeretettel szidja, Matteo Salvininek a magyar miniszterelnök a példaképe és a hazai NER program mintájára építené az olaszt. Salvini szerint „Orbán megvédi a határokat, megvédi a bankokat, megvédi a pénzt (sic) és blokkolja a bevándorlást”. Erről itt írtunk bővebben is. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG