4p
Az USA-ban és hazánkban az állam és egyház közötti választóvonal a szemünk előtt oldódik fel, miközben az első számú politikai vezetők alkotmány feletti pozícióra törekszenek. A fundamentalista keresztények egyre növekvő politikai súlyára már az iszlamista terrorizmus egyik fő állami finanszírozója, Szaúd-Arábia is felfigyelt. Káncz Csaba jegyzete.
Orbán Viktor és Donald Trump (MTI Fotó - Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely)

Vége annak a korszaknak a világban, amikor a felvilágosult fehér világ ujjal mutogathatott az iszlám fundamentalizmusra. Trump Amerikája, Orbán Magyarországa és Bolsonaro Brazíliája a politika centrumába hozza be az evangéliumi, keresztény fundamentalizmust. Akárcsak az erdogani Törökországban és a putyini Oroszországban, a fenti három országban az állam és egyház közötti elválasztóvonal a szemünk előtt oldódik fel, miközben az ország első számú politikai vezetője alkotmány feletti pozíciót foglal el.  Groteszk, de Trump adminisztrációja a természeti környezet pusztítására már fundamentalista biblikus magyarázatokat ad.

Evangélium és politikai machiavellizmus

A George W. Bush elnök körüli evangéliumi keresztényeknek - szövetségre lépve a más gyökerű neokonzervatívokkal - döntő felelősségük volt a törvénytelen második iraki háború 2003-as kirobbantásában.  Hátborzongató, hogy mivel ezek a fanatikusok Armageddont várják (pontosabban, ami utána jön), egy világháború perspektívája meg sem rendíti őket – sőt. Elvégre ha kitörne egy világháború, akkor meggyőződésük szerint előbb következik be Jézus második eljövetele, utána pedig az Ezeréves Királyság.

Trump a mai napig nem jár templomba, Orbán fiatalkori szocializációjában pedig nyomokban sincsen ott a kereszténység, mégis mindkét vezető napjainkban egyre többször hivatkozik Istenre. A magyar miniszterelnök sokak megdöbbenésére múlt szombaton az Országházban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XII. kongresszusán úgy fogalmazott: a hivatását vesztett liberális demokráciákkal szemben Közép-Európában ma a kereszténységből fakadó kulturális és civilizációs életerő nyilvánul meg. Orbán ezzel legfőbb politikai mentorának, Putyinnak a szavait visszhangozta, aki júniusban nevezte „elavult”-nak a liberális eszmét.

Egyház és hírszerzés

Putyin, az egykori KGB ügynök, napjainkban a legodaadóbban támogatja az orosz ortodox egyházat és elnyom minden más vallási felekezetet. Erdogan Törökországához hasonlóan az egyházi szervezetek Putyin Oroszországában is mára az állam részei lettek és részt kell vállalniuk a nemzetbiztonsági és külső hírszerzési műveletekben. Megfigyelők szerint nem véletlen, hogy 2002 decemberében a Szent Szófia katedrális moszkvai megnyitóján részt vett a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetője, Nikolai Patrusev.

Káncz Csaba

Az amerikai ultrakonzervatív, neoprotestáns fundamentalista szervezetek és Putyin Oroszországa napjainkban ellenőrizetlen pénzekkel támogatják kontinensünkön az euroszkeptikusok megerősödését. A keresztény fundamentalista szervezetekkel – amelyek működését még a Vatikán sem nézi jó szemmel – a hazai kormánypártok részéről a miniszterelnök, Novák Katalin Fidesz alelnök és Vejkey Imre, a Parlament Igazságügyi Bizottságának vezetője tartja rendszeresen a kapcsolatot.

A fundamentalista keresztények egyre növekvő politikai befolyására már az iszlamista terrorizmus egyik fő finanszírozója, Szaúd-Arábia is felfigyelt. A múlt héten a koronaherceg fogadta Rijádban Trump több evangéliumi tanácsadóját, köztük Johnnie Moore-t, aki az elnök evangéliumi tanácsadó testületének társ-elnöke.  A herceg, aki egy éve feldaraboltatott egy szaúdi újságírót Isztambulban, most közösen emlékezett meg az evangéliumi tanácsadókkal a 2001 szeptember 11-i New York-i terrortámadásról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG