2p

Megszületett az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodás – jelentette be szerdán Donald Trump amerikai elnök, nem sokkal azután, hogy washingtoni és pekingi tárgyalófelek Londonban keretegyezségre jutottak a kétoldalú kereskedelmi feszültségek enyhítéséről, valamint a kínai ritkaföldfém- és ipari alkatrész-export korlátozásainak feloldásáról.

„A megállapodás Kínával elkészült, és már csak Hszi elnök és az én végső jóváhagyásomra vár” – írta az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon. „Kína előre biztosítja a mágnes- és ritkaföldfém-ellátást. Mi pedig teljesítjük, amit vállaltunk, többek között azt is, hogy a kínai diákok továbbra is tanulhatnak amerikai egyetemeken, amit én mindig is támogattam. Mi összesen 55 százalékos vámtarifát alkalmaztunk, Kína pedig 10 százalékot” – írta az elnök.

Hozzátette: „Hszi elnökkel szorosan fogunk együttműködni annak érdekében, hogy Kína megnyissa piacát az amerikai kereskedelem előtt. Ez nagy győzelem lenne mindkét ország számára.”

A Fehér Ház egyik tisztviselője szerint az amerikai vámintézkedés három elemből áll: egy 10 százalékos kölcsönös alapvámból, egy 20 százalékos pótlólagos vámból, amelyet Trump Kínával, Mexikóval és Kanadával szemben vezetett be a fentanil-beáramlással kapcsolatos vádak miatt, valamint a Trump első elnöki ciklusában kivetett 25 százalékos kínai importvámokból.

A kétoldalú egyeztetések hétfőn kezdődtek Londonban, azt követően, hogy Trump és Hszi Csin-ping telefonbeszélgetése feloldotta a Genfben született megállapodás körüli patthelyzetet.

Peking és Washington május közepén Genfben állapodott meg a kínai importra kivetett 145 százalékos amerikai, illetve az amerikai importra kiszabott 125 százalékos kínai vámtarifák 90 napos felfüggesztéséről és a tárgyalások folytatásáról.

Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter kedden, a londoni tárgyalássorozat második napján elmondta: sikerült olyan keretrendszer létrehozásáról megállapodásra jutni a kínai küldöttéggel, amely elvezethet Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök múlt heti telefonbeszélgetésén elért konszenzus végrehajtásához.

(MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG