3p

Összefoglalónk az orosz-ukrán háború 421. napjáról. 

  • Több mint húsz orosz dróntámadást hárított el az ukrán légvédelem az utóbbi 24 órában. Az orosz csapatok 26, iráni gyártmányú Sahed-136 típusú drónnal indítottak támadást, ezek közül az ukrán légvédelemnek 21-et sikerült lelőnie.
     
  • Az ukrán vezérkar arról is beszámolt, hogy 55 szárazföldi támadást tudtak visszaverni a kelet-ukrajnai donyecki régióban. 
     
  • Bahmut körül továbbra is ádáz harcok folynak, az orosz erők nagy veszteségeket szenvednek el, kezdenek kifogyni a lőszerből, és csökken a harci morál.

  • Csapást mért az ukrán fegyveres erők Bahmut csoportjának egyesített törzsére az orosz hadsereg Kosztyantyinivka község közelében - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. 

  • Ma meglepetésszerű látogatásra Kijevbe érkezett csütörtökön a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg, aki elmondta: Ukrajna jogos helye a NATO-ban van. Stoltenberg az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatását is megígérte, és elmondta, hogy eddig a NATO-szövetségesek már több tízezer ukrán katonát képeztek ki és 65 milliárd eurós katonai segítséget nyújtottak az országnak. A főtitkár először tesz látogatást az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta az ukrán fővárosban.

  • Svájc felvette az orosz Wagner csoportot és a RIA FAN nevű médiacsoportot az Ukrajnát ért orosz támadással kapcsolatba hozható egyénekkel és jogi személyekkel szemben bevezetett szankciós listájára. A döntést azzal indokolták, hogy a Wagner csoport Oroszország ukrajnai hibrid háborújának egyik eszköze, amely mögött tisztázatlan jogi, de azonos tulajdonosi háttérrel létrehozott, a világ egészére kiterjedő céghálózat rejtőzik; tagjai pedig többek között biztonsági, technológiai, nyersanyag-kereskedelmi és pénzügyi tevékenységet folytatnak – adta hírül az MTI. 
     
  • Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Ukrajna NATO-csatlakozása jelentős új fenyegetést jelentene Oroszországnak. 
     
  • Dánia és Hollandia tizennégy Leopard-2 A4 típusú harckocsit adományoz közösen Ukrajnának.

  • Az Ukrajnának nyújtandó esetleges katonai segítségről szóló bármilyen döntés Oroszországtól függ - közölte a dél-koreai elnöki hivatal azután, hogy Jun Szok Jol dél-koreai elnök azt mondta, eljöhet a pont, mikor a humanitárius segítség már nem elegendő az ukrajnai háborúban.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG