3p
A rendkívül titokzatos és nyugati hatalmasságokat felvonultató Bilderberg-találkozó most zajlik.
Autókat ellenőriznek az ausztriai Telfsnél. Forrás: EPA

Az 1954 óta évente összeülő Bilderberg-találkozó tegnap kezdődött az osztrák Alpok egy luxus-szállodájában – három nappal a G7 csúcs után és alig 45 kilométerre annak helyszínétől. Az osztrák hatóságok a biztonsági erők 2100 tagját vezényelték a tiroli Telfs környékére. A közelben fekvő bajor Mittenwaldban háromszáz német rendőr áll készenlétben. A találkozónak otthont adó szállodát elkerítették, felette repülési tilalmat rendeltek el. A légtér biztosítására az osztrák hadsereg több repülőgépét és helikopterét rendelték a helyszínre.

Az összeesküvés-elméletek hazai és nemzetközi hívei számára ezek a találkozók kultikus jelentőséggel bírnak. Valóban, a szervezők titokzatossága és a befolyásos nyugati résztvevők nagy száma mindannyiszor kiterjedt találgatásra ad alkalmat. Idén a találkozó napirendjén a szokásos világgazdasági és világpolitikai témák mellett felbukkan még a mesterséges intelligencia, a kiber-biztonság és a vegyi fegyverek témaköre is.

Prominens résztvevők és jelenlétük üzenete

A mostani esemény résztvevői között megtalálhatjuk többek között a NATO főtitkárát, a német védelmi minisztert és helyettesét, három európai kormányfőt, az osztrák elnököt és Európa második legnagyobb fegyvergyártójának vezetőjét. A nemzetközi pénzvilágot olyan hatalmasságok képviselik, mint a JP Morgan és a Goldman Sachs értékpapírházak, valamint a Santander és az AXA bankok vezetői.

Az HSBC bank három vezetője is jelen van. A bankot éppen a közelmúltban büntették 43 millió dollárra fegyverkereskedőknek nyújtott, illegális pénzmosásban való részvételért és gazdag klienseinek az adóelkerülési szolgáltatásaiért.

Nem maradhatott ki a sorból a 92 éves Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, a Metternich által vallott diplomácia és a Machiavelli által tanácsolt reálpolitika vezéregyénisége. A Kissinger Associates nevű lobbiszervezet vezetőjeként a mai napig ad tanácsokat a világ számos vezetőjének, így a jelenlegi Obama adminisztrációnak is. Mindazonáltal számos emberjogi szervezet számára ő már csak egy háborús bűnös marad - azon emberrablásokért, kínzásokért és politikai gyilkosságokért felelőssé téve, amelyek Chile, Kambodzsa és Kelet-Timor véres múltjában, részben az Ő ráhatására történtek meg.

Itt dől el a Demokrata Párt elnökjelöltsége?

Szintén figyelemreméltó Jim Messina, a Messina Csoport vezetőjének részvétele. Szervezete koordinálta Obama 2012-es kampányát és jelenleg Hillary Clinton tanácsadójaként sürög-forog. A jelenlétéből megfigyelők arra következtetnek, hogy a Demokrata Párt színeiben Clintonné fogja megkapni a multinacionális bankok és vállalatok támogatási pénzeinek legnagyobb falatját a következő választáson.

Többeknek feltűnt Christine Lagarde IMF vezér távolléte, aki pedig tavaly tiszteletét tette. Ki tudja, talán idén megpróbálja inkább valahol kipihenni a görög tárgyalások frusztrációját.

A magyar résztvevők

A meghívottak között idén nincsen magyar résztvevő, a korábbi években Bokros Lajos, Bajnai Gordon, Martonyi János és Surányi György szerepelt a meghívottak listáján. Közülük Martonyi János egészen bizonyos lehet abban, hogy soha többé nem hívják meg. Őt, aki 2010 és 2014 között külügyminiszterként végigasszisztálta a magyar-nyugati diplomáciai kapcsolatok történelmi léptékben is páratlan megrendítését.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG