5p
A piaci pánik és a felháborodás után itt vannak a sajtóreakciók a brit népszavazás döntésére. Senki sem örül a kilépésnek, Kínától Olaszországig ostobaságnak és hazárdjátéknak tartják az eredményt. A Brexitnek csak vesztesei vannak, a következmények beláthatatlanok, az Európai Unió nem halogathatja tovább intézményeinek reformját a média szerint.
Kép forrása: EPA

Nagy-Britannia egyet lépett hátra, az EU-nak pedig további hanyatlással kell szembenéznie – foglalja össze véleményét a Global Times című kínai napilap.

A lap szerint a világ központja a múltban az Atlanti-óceán két oldalát jelentette, ám mára a hangsúly áttevődött a csendes-óceáni térségre. Kelet-Ázsia virágzást, több évtizedes gazdasági fejlődést tud felmutatni, míg Európa mára a világ múzeumainak és turisztikai célpontjainak központja maradt.

Szélsőségek, dominóhatás

Európa képtelen a problémáit megoldani, a közvélemény nem lát tisztán és csalódott, a szélsőségek előretörése tapasztalható. A lap szerint a Brexit következményei az Egyesült Államoknak hozhatnak hasznot, hiszen a valuták dominanciáját tekintve egy erős versenytársa gyengül meg, politikailag pedig könnyebb lesz számára Európa befolyásolása.

A China Daily című angol nyelvű napilap írása szerint Európa hatalmas kihívások előtt áll, az EU-ban egyébként is különleges státuszt élvező britek nemet mondtak még az egy unió, két rendszer elvére is.

A lap úgy véli, tartani lehet egyfajta dominóhatástól, amely nem feltétlenül a kilépések sorát indíthatja el, hanem olyan helyzetet hozhat, amelyben a tagországok különleges igényekkel bombázzák Brüsszelt, azzal fenyegetve, hogy azok nem teljesítése esetén ők is távoznak.

Mint a berlini fal

A francia sajtó a Brexitet a berlini fal összeomlásához hasonló történelmi fontosságú eseményként értékelte. A lapok elsősorban attól tartanak, hogy a brit népszavazás eredménye fertőző lehet, és dominóhatást indíthat el az Európai Unióban. A szerkesztőségi írások a megrökönyödést tükrözik, de azt is megállapítják, hogy a Brexit valódi politikai lehetőséget teremtett Francois Hollande francia elnöknek Európa megmentésére.

A baloldali liberális Le Monde szerint az EU-ra történelmi vereséget mértek, a Libération - amely címlapján Good Luck felirattal jelent meg, és ironikusan sok szerencsét kíván a kötélen lógó Boris Johnsonnak, Nagy-Britannia várható következő kormányfőjének - úgy látja, hogy Európa közös háza ég. A lap ezért arra kéri a vezető európai politikusokat, hogy a történtek jelentőségéhez mérten lépjenek fel, és erősítsék meg az Európai Parlament politikai súlyát.

Megerősödik Lengyelország?

A brit népszavazáson hozott döntés számos kockázattal jár Lengyelország számára, mely több szempontból szövetségest látott Londonban - állapította meg a Rzeczpospolita című jobbközép, független napilap.

A cikk szerint mindazonáltal a Brexit után a mainál nagyobb lehet Lengyelország jelentősége az Európai Unióban, amennyiben Varsó aktívan bekapcsolódik az EU jövőjéről szóló vitába. Nem kizárt az a forgatókönyv, hogy az EU az euróövezetre csökkenti a tagállamok körét, ezért Varsónak jeleznie kellene: kész az euró bevezetésére.

Bürokráciaszörny

Az uniónak újrakezdésre van szüksége, és alapvető változásokat kell véghezvinnie az osztrák média szerint.

A Brexitről szóló összes cikkünket itt lehet megtalálni! >>>

A Der Standard kommentárja szerint a britek kilépése után az unió elvesztette jelentőségét. A lap úgy véli, hogy az államközösség nem csupán egy tagországot veszített el, hanem megkapta a számlát a veszteségekért és a válságokért, amelyekből semmilyen vagy nem elegendő következtetést vont le. Ugyan az Európai Unió az utóbbi időben számos új tagállamot vett fel, azonban nagyon keveset foglalkozott saját belső szervezetével. Mindez hitelvesztéshez vezetett, és Brüsszelre „bürokráciaszörnyként” tekintenek már.

A Kurier című független lap vezércikkében az olvasható, hogy a britek terv nélkül menekültek az unióból, hiányoznak azok a politikusok, akik az ország jövőjén dolgoznak. Az írás szerint nehéz idők jönnek a britek és Brüsszel számára is, hiszen most kell tisztázni a feltételeket. A lap másik cikke szerint a Brexit súlyos vereség az unió számára.

Legrosszabb rémálom

Csapás Európára címmel és a közepén kivágott európai zászló képével jelent meg a Corriere della Sera című, legnagyobb példányszámú olasz napilap szombaton. Vezércikkében úgy fogalmazott, hogy a történelem nem halad mindig előre, néha megáll, máskor visszafele tart, és Londonban jó nagyot ugrott hátra.

Az újság által megkérdezett Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter szerint bekövetkezett az, amire gondolni se mertünk. Hangsúlyozta, hogy a Brexitnek inkább a politikai, semmint a pénzügyi következményei aggasztják, mivel a brit népszavazás lökést adott Európa felbomlásához. A Corriere értesülései szerint kockán forog Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének posztja.

Jöhet a United States of Europe?

A román Adevarul kommentárja szerint Nagy-Britannia távozásának az Európai Unióból pozitív hozadékai is vannak. A cikk szerit Európai Unió megerősödik Nagy Britannia távozása után, egyszerűbb lesz a döntéshozatal, nem lesz már kerékkötője az Európai Egyesült Államok megalakulásának, amelyben felértékelődnek a kelet-közép-európai államok, köztük Románia.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG