1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A tanácsadók szerint még a felét sem éri el az idei gazdasági növekedés annak, mint amit korábban számoltak. A tavalyi utolsó negyedévi adatokkal és a külkereskedelem visszaesése miatt borúlátó a testület.

Előrejelzésük szerint a GDP a német GDP 0,3 százalékkal nő csupán az eddig várt 0,8 százalék helyett. A testület részben amiatt rontott előrejelzésén, mert jelentősen zsugorodott a tavalyi utolsó negyedévi GDP, miközben a szakértők szerint az idén a tőkeberuházások 3 százalékkal csökkennek tavalyhoz képest, és a tavalyi gazdaságnövekedéshez még érezhetően hozzájáruló külkereskedelem visszaesése az idén 0,3 százalékponttal mérsékeli a GDP-növekedését.

Vannak optimisták is

A német jegybank (Bundesbank) 0,4 százalékos idei gazdaságnövekedésre számít. Az utóbbi hetekben több német gazdaságkutató intézet felfelé módosította az idei gazdaságnövekedésre vonatkozó becslését. Legutóbb a múlt héten az esseni központú rajna-vesztfáliai gazdaságkutató intézet (RWI) javította 0,3 százalékról 0,6 százalékra a német GDP idei bővülésével kapcsolatos várakozását.

Két hete a kieli Institut für Weltwirtschaft (IfW) szintén 0,3 százalékról 0,6 százalékra javította az idei növekedésére vonatkozó becslését, míg a hallei gazdaságkutató intézet (IWH) 0,7 százalékról 1,3 százalékra módosította előrejelzését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG