3p

Közzétette a KSH a júliusi munkaerőpiaci számokat. Mit gondol az elemző?

A júliusra vonatkozó modellbecslés adata (3,9 százalék) és a hivatalos, háromhavi mozgóátlagos felmérés munkanélküliségi rátája (4 százalék) egyaránt 0,1 százalékponttal nőtt az előző hónap adatközléséhez képest, így a munkanélküliek száma 200 ezer fő alatt maradt.

Horváth András, az MBH Bank vezető elemzője kommentárjában úgy fogalmazott, hogy az őszi hónapokra ismét a korábbi 3,5 százalékos szintre csökkenő munkanélküliségre számítanak a jelenlegi folyamatok alapján, az idei éves átlagos ráta pedig 3,7 százalék lehet, ami a munkaerőpiacilag aktívak között gyakorlatilag teljes foglalkoztatást mutat.

Meg kell tartani a dolgozókat

Így véleménye szerint a mérsékelt recessziós és magas kamatkörnyezet mellett is igaz marad, hogy a teljes foglalkoztatottság közelében áll a hazai piac, aminek egyik oka, hogy a pandémia utáni helyreállási problémákból kiindulva igyekeznek megtartani a bevált munkaerőt a piaci szereplők és átmenetileg vállalhatják a „kapun belüli munkanélküliséget” is, mivel a későbbi toborzás költsége magasabb lehet, mint a megtartási költség.

Ezzel együtt az extenzív, vagyis mennyiségi munkaerő bővülés határaihoz érve a vállalatok a hatékonyság, a képzés és a termelékenység növelésének irányába fordulhatnak - amit az egyéb költségek megugrása is indokol -, ami pozitív fejlemény a teljes nemzetgazdaság felzárkózása szempontjából – jelentette ki az elemző.

Mit mutatnak a munkaerőpiaci számok? Fotó: Pixabay
Mit mutatnak a munkaerőpiaci számok? Fotó: Pixabay

Horváth András szerint az ukrajnai háború, az energiaárak tavalyi megugrása, az erőteljes kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós jelek egyelőre csak minimálisan jelentkeztek a munkaerőpiaci folyamatokban, ami kedvező hír a hazai piac ellenállósága szempontjából.

A munkaerőpiaci feszesség továbbra is magas, sőt még növekedett is, a 80 ezret meghaladó bejelentett betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt. Azonban 12 hónapos időtávon a masszív kamatemelések, az inputköltségek megemelkedett szintjének és a reáljövedelmek csökkenésének hatására kialakuló mérsékelt európai recessziós környezet esetén csökkenhet a munkaerőpiac feszessége, első körben a betöltetlen álláshelyek visszaesésén keresztül, de ennek egyelőre nem igazán látni jelét. Továbbra is a legakutabb kérdés, hogy az ár-bér spirált illetve a profitok megugrását okozó áremeléseket, illetve a várakozások beragadását megakadályozni igyekvő jegybankok mikor tudnak immár érdemben hűtő hatást kifejteni a munkaerőpiacokra a fejlett gazdaságokban, de érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a beálló reálgazdasági változások 9-12 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben – tette hozzá végül.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG