3p
Nem csak gazdasági következményei lehetnek a görög csődnek: ha nem sikerül kiegyeznie Athénnak az Európai Unióval, könnyen destabilizálhatja a Balkánt, ráadásul a kilátástalanságából más európai ország felé vehetik az irányt a reményvesztett görögök. Ettől tartva egyes nyugati országok talán már jóval korábban gondolhattak a határmenti falemelésre, mint a magyar kormány. Káncz Csaba külpolitikai elemzővel beszélgettünk.

Beindultak az események a görögöknél: miután csütörtökön sem sikerült megegyezni a 7,2 milliárd eurós hitelrészlet folyósításáról és a cserébe kért reformtervekről, jövőhét hétfőre rendkívüli válságtanácskozást hívott össze Donald Tusk, az Európai Tanács feje.

Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő intézmény a legfelsőbb döntéshozatali szerv az unióban. "Eljött az ideje, hogy Görögország helyzetét sürgősen megvitassuk a legmagasabb politikai szinten" - nyilatkozta Tusk.

Ciprasz ismét az oroszokkal tárgyalt

Valóban: Alekszisz Ciprasz görög kormányfő Szentpéterváron találkozott a héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Angela Merkel német kancellár és vele együtt egész Európa jogosan tartott attól, hogy Putyin bármelyik pillanatban aranytálcán kínálja fel a csőd elkerüléséhez szükséges pénzt, ezzel még jobban megingatva az egyébként is instabil európai egységet. Állítólag ez nem következett be, csak a közös projektekről tárgyaltak a felek.

Nem nyitnak ki a görög bankok?

Pedig óriási szükség lenne a pénzre, mivel gyakorlatilag pánikhangulat van a görög pénzügyi piacon: a görög betétesek úgy menekítik a pénzüket, ahogy csak tudják. Görög bankárkörökből származó értesülések szerint hétfőtől szerdáig 2 milliárd eurót vettek ki, az Európai Központi Bank pedig véges összegből tudja segíteni a görög bankok talpon maradását, így kérdéses, hogy ilyen ütemű betétkivonás mellett ki mernek-e nyitni a görög pénzintézetek hétfőn.

Végjáték

Június végéig 1,6 milliárd eurót kellene visszafizetniük a görögöknek, a hitelező IMF pedig nem hajlandó semmilyen haladékot adni. Christine Lagarde IMF-elnök szigorúan ragaszkodik a pontos fizetéshez, más esetben az országnak csődöt kell jelentenie - és inkább az utóbbi fog megvalósulni.

Az utolsó utáni

A német kancellárhoz közelállók szerint Angela Merkel készül arra, hogy egy esetleges görög csőd azonnal megbolygatná a Balkán egységét. Leginkább az orosz befolyástól tart, hiszen az ukrán példa még mindig ott lebeg mindenki szeme előtt.

Ahogy a videóbeszélgetésben Káncz Csaba külpolitikai elemző is megjegyzi, a destabilizált térségből több ezren menekülhetnek a nyugodtabb európai országok felé. Ennek kapcsán szárnyra kaptak a híresztelések, hogy a héten bejelentett kerítés Magyarország déli határán pusztán óvintézkedés egy olyan esetre, amikor kezelhetetlenné válna a menekültek befogadása. Hovatovább, menekültügyi források arról beszélnek, Ausztria készült először védőfalat húzni az osztrák-magyar határra, a magyar kormány elébe ment a döntésnek, ezzel megakadályozva, hogy kívül rekedjünk az övezetből.

Már nem tudni, mi történik

Az utolsó pillanatban persze minden megváltozhat, kiegyezhet Athén és az unió. Beláthatatlan, hogyan alakul a térség sorsa, de úgy tűnik mindenki készülhet a legrosszabbra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG