4p
Magyar adófizetői pénzekkel kell kistafírozni azt az orosz bankot, amely az ellenzék véleménye szerint Putyin trójai falova lesz hazánkban. Nem ez lenne az első eset hazánk történelmében, hogy az orosz hírszerzés egy pénzintézetet használ fedőszervként regionális műveleteihez. Orbán körei a Balkánon is újabb feladatot kaptak. Káncz Csaba jegyzete.
Vlagyimir Putyin falra festett arcképe Belgrádban. EPA/ANDREJ CUKIC

A magyar adófizetők és a nyugati elhárítás arra ébredtek a héten, hogy egy kis orosz bank ezentúl „állam az államban” jogosítványokat kap hazánkban.  Miközben a magyar állam bérel nekik irodát, székházukba rendőr sem léphet be, és minden vezetőjük diplomáciai mentességet élvez. Az MSZP a parlamentben a bankot „Putyin trójai falovának” nevezte.

Több vezető értelmiségi is megszólalt a közösségi médiában, egyikük ezt írta: „Na, vettünk az FSzB-nek egy biztonságos kis zugot, ahonnan egyszerre irányíthatják a pénzszivattyút és játszhatnak kémkedőset.”

Régi bort új tömlőbe

Ha igaz a gyanú, akkor az nem az első eset lenne hazánk történelmében, hogy az orosz hírszerzés egy pénzintézetet használ fedőszervként regionális műveleteihez. Az állampárti időkben a CW Bank a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókintézete volt és a Moszkva által irányított nyugati titkosszolgálati feladatok finanszírozásában is szerepet vállalt.

Számos forrás szerint a CW Bank aktív közreműködésével tüntették el a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonságának, a Stasinak a vagyonát az egyesülés előtt álló Németország kincstára elől.

A balkáni feladatok

Káncz Csaba

De a napokban egy másik orosz szál is felbukkant. Szintén a héten jött ugyanis ki az értesülés a horvát sajtóban, miszerint Habony Árpád köre szándéknyilatkozatot tett egy zágrábi televízió többségének a megszerzésére.  Azt pedig már az egyik hazai ellenzéki párt külügyi vezetője írta meg tavaly májusban, miszerint „Nyugati diplomáciai körökben gyakori téma, hogy a pénzforrások mögött, amelyek révén Orbán oligarchái Macedóniában, Szlovéniában s egyebütt szélsőjobbos médiavilágot teremtenek, bizony Moszkva áll”.

A magyar miniszterelnöknek a jelek szerint tehát újabban Horvátországban is feladatai lettek. Ne felejtsük: a hazánkba menekült Gruevszki-féle ellenzéki párt híveinek a magyar miniszterelnök tavaly június 2-án videóüzenetet küldött.  Ebben Orbán – a magyar nemzeti érdekkel szembemenve – támogatásáról biztosította a pártot azon törekvésében, hogy megakadályozza Macedónia névváltoztatását és ezzel a kiegyezést Görögországgal.

Orbán tehát azért lobbizott, hogy Macedónia ne csatlakozzon az euróatlanti szövetséghez és ezzel gyakorlatilag dekonspirálta magát, mint orosz befolyásolási ügynök (agent of influence). Athén több orosz diplomatát ki is utasított akkor ebben a forró geopolitikai játszmában.

Nyugati lefagyás

Mirkóczki Ádám, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke tavaly szeptemberben tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen „Hazaárulás megalapozott gyanújával” a letelepedési kötvénybiznisz miatt.  A magyar kötvényprogramban jutott ugyanis be az EU területére többek között az orosz hírszerzés főnökének, Szergej Nariskinnak a fia, de pénzért bebocsáttatást kapott egy olyan Kreml-közeli üzletember, akit a kinti sajtó egy maffiacsoport vezetőjeként ismer.

Csodálkozhatunk-e ezek után azon, hogy egy országos napilap tavalyi beszámolója szerint a hazai hírszerzésnek elapadtak a szövetségesi információforrásai: „A nyugat-európai szolgálatok ma már legfeljebb terrorveszély-gyanús ügyekben működnek együtt a magyar szervekkel, illetve ha információra van szükségük, sok esetben akkor sem kérdeznek, hanem terepmunkával beszerzik a kellő adatokat.  Az ódzkodás oka többek között, hogy úgy tartják: amit a magyar szolgálatok tudnak, arról az az orosz titkosszolgák is értesülhetnek”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG