1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Elfogadta az Országgyűlés a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot kedden: a minden eddiginél korábban, már júniusban benyújtott és azóta többször módosított jövő évi büdzsé 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartalmaz.

A keddi zárószavazáson a parlament 248 igen, 79 nem és 1 tartózkodó szavazattal fogadta el a 2013-as költségvetést. A kormánypárti frakciók minden jelenlévő tagja igennel szavazott, ahogyan Pősze Lajos és Rozgonyi Ernő független képviselők is. A többi független képviselő és az ellenzéki frakciók nemmel voksoltak, az egyetlen tartózkodó szavazatot pedig Juhász Ferenc (MSZP) adta le.

Pontot teszünk a túlzottdeficit-eljárás végére

A június 15-én benyújtott eredeti előterjesztés, amely 677,27 milliárd forint, GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számolt. A kormány akkor még 1,6 százalékos jövő évi növekedésre számított.

Ahhoz, hogy a megemelt, 2,7%-os hiánycél biztonságosan teljesüljön és Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás (EDP) alól, a kormány több lépésben egyenlegjavító intézkedésekről döntött mindösszesen 854 milliárd forintos bruttó összegben (ez nagyságrendileg megegyezik a költségvetés jövő évi hiányával).
Részletek >>>

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már a javaslat benyújtása előtt kiemelte, hogy az Európai Bizottság által Magyarországgal szemben több éve folytatott, és a kohéziós források szempontjából kulcsfontosságú túlzottdeficit-eljárásra jövő tavasszal véglegesen pontot lehet tenni. Ehhez azonban tartósan - így 2013-ban is - 3 százalék alatt kell tartani a hiányt.  

Orbán Viktor miniszterelnök május 2-án jelentette be, hogy arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget: még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. A kormányfő óvatos tervezési filozófia követésének szükségességéről és a magyar gazdaság számára kiszámítható költségvetés megalkotásának fontosságáról beszélt.

Júliusban fogadták el a főszámokat

Az Országgyűlés ennek megfelelően július 12-én elfogadta a főszámokat: a kormánytöbbség által támogatott változtatások az eredeti előterjesztésnél 23,4 milliárd forinttal kisebb, 653,87 milliárd forint hiányt eredményeztek, ami az akkori makropálya szerint azonban változatlanul 2,2 százalékos GDP-arányos deficitet jelentett.

A parlament által akkor elfogadott módosítások közül a kormány munkahelyvédelmi tervével összefüggő indítványa változtatta meg leginkább a költségvetést. A munka világát érintő, 300 milliárd forintos tehercsökkentő csomag keretében jövőre bevezetik a kisadózók számára a tételes adót, illetve a kisvállalati adót, és a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a  gyedről, gyesről, gyetről visszatérők, a képzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak és a tartósan munkanélküliek alkalmazását segítő kedvezményeket.

Megteremtették a lehetőséget, hogy a kormány a már elfogadott főösszegeken változtasson

A csomag teljesülése érdekében akkor a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteire is kiterjesztették a pénzügyi tranzakciós illetéket. Az MNB-re vonatkozóan később ezt a terhet nem vezették be. A kormány egyúttal akkor még azzal is számolt, hogy az IMF/EU-tárgyalások lezárása kedvező állampapír-hozamokat eredményezhet, aminek köszönhetően 100 milliárddal csökken a kamatkiadás.

A Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások miatt ugyanakkor a parlamenti többség megteremtette annak lehetőségét, hogy ha az IMF/EU-megállapodás szükségessé teszi, a kormány a költségvetés már elfogadott főösszegeinek, illetve egyenlegének módosítását is javasolhassa.

A kormány eszerint kivételes esetben akár a főösszegek módosítását tartalmazó zárószavazás előtti módosító javaslatot is benyújthat a parlamentnek, ha a főszámok elfogadása után a kabinetnek olyan nemzetközi kötelezettségei keletkeznek, amelyeket köteles átvezetni a költségvetési törvényjavaslaton is, illetve ha az Alkotmánybíróság, az európai uniós vagy más bíróság döntéséből  
olyan fizetési kötelezettség fakad, amelyre az elfogadott kiadási főösszegek nem biztosítanak fedezetet.

Éltek is a lehetőséggel

Ez végül meg is történt, igaz, nem közvetlenül az IMF/EU-tárgyalásokhoz kapcsolódóan, hanem az Európai Bizottság november 7-én közzétett őszi makrogazdasági előrejelzése után. A bizottság által készített gazdasági elemzés azt tartalmazta, hogy az idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány.

Ezt megelőzően, illetve ezután a kabinet több egyenlegjavító intézkedést jelentett be, és módosította a jövő évi makropályát is. Így alakult ki a 2013. évi költségvetés végső változata, amely 0,9 százalékos GDP-növekedéssel és 5,2 százalékos inflációval számol.

A felülvizsgált prognózis szerint a beruházások 0,3 százalékos bővülés helyett 1 százalékkal esnek vissza. Az exportbővülés az eredeti javaslatban szereplőnél lassabb lesz, 8,8 százalék helyett 6,2 százalék. Az importbővülést ennél is jelentősebben csökken, 8 százalékról 4,5 százalékra. A foglalkoztatottak száma nem 2,2 százalékkal, csak 0,7 százalékkal bővülhet és a munkanélküliségi ráta 10,3 százalék helyett 10,8 százalék lehet.

Az államháztartási hiány 841,834 milliárd forintra nőtt

A megváltozott makropályának, illetve az eredeti javaslat benyújtása óta meghozott intézkedéseknek megfelelően a főszámok is változtak, az államháztartás központi alrendszerének hiánya 653,877 milliárd forintról 841,834 milliárd forintra nőtt. Ez a GDP 2,7 százalékának felel meg.

A büdzsén átvezették az egyensúly biztosítását célzó kiadási intézkedéseket, adóintézkedéseket és a főösszegek elfogadása óta hozott kormányzati konszolidációs döntéseket is. A kiadási intézkedések között szerepel az állami bürokrácia csökkentése, a közszféra hatékonyabb bérszabályozása, a szociális ellátások célzottságának növelése, illetve a fejlesztések európai uniós társfinanszírozási arányának emelése. Az Országvédelmi Alap összegét 400 milliárd forintban határozták meg.

A költségvetés végső változatának megalkotása kapcsán a kormány ismét kifejezte meggyőződését: jövő tavasszal a EU-pénzügyminiszterek tanácsa élhet a jogi lehetőséggel, hogy megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG