Mégsem módosítottak
A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja az európai uniós előírásoknak megfelelően - a többi hitelminősítőhöz hasonlóan - előre összeállította a szuverén adósbesorolások áttekintésének idei menetrendjét. A Moody's listáján a magyar szuverén osztályzat felülvizsgálata - több más országéval együtt - július 4-re, péntekre volt beiktatva, a cég azonban péntek éjjel Londonban közölte, hogy most nem frissítette az erre a napra összeállított lista szereplőinek adósminőségi értékelését, így Magyarországét sem.
A pénzügyi válság után életbe léptetett EU-szabályozás alapján - hacsak azonnali minősítési lépést igénylő rendkívüli fejlemény nem történik - a hitelminősítők az általuk előre kijelölt időpontban hajthatnak csak végre adósosztályzati lépéseket európai uniós államadósok esetében. A kialakult gyakorlatnak megfelelően ezt általában péntekenként teszik, több hónapra előre összeállított menetrend alapján.
A kijelölt felülvizsgálati dátum mindazonáltal nem jelenti azt, hogy az adott hitelminősítő a menetrendben meghatározott napokon mindenképpen végrehajt valamely minősítési lépést az érintett szuverén adósok esetében. Az időpont előzetes meghatározása csak a potenciális hitelminősítési döntések dátumát mutatja, de nem kötelezi a hitelminősítőket arra, hogy az adott napon tényleges osztályzat- vagy kilátásmódosító lépéseket jelentsenek be.
Most novemberig várhatunk
A Moody's menetrendjében Magyarország adósminősítésének lehetséges következő felülvizsgálati időpontja november 7. A cég péntekre összeállított listáján Magyarország mellett szerepelt még Belgium, Hollandia, valamint több német és osztrák tartomány, de a hitelminősítő ezeknek a besorolásaira, illetve osztályzati kilátásaira sem jelentett be felülvizsgálati lépést.
A legutóbbi érdemi módosítást Magyarország esetében egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's hajtotta végre március végén; az S&P akkor stabilra javította a magyar besorolás kilátását az addigi negatívról. Az S&P következő magyar besorolási értékelése szeptember 19-én várható. A harmadik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings június 6-án végezte el legutóbbi magyar értékelését; a cég aznap megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait stabil kilátással.
Hogy állunk most?
Magyarországra a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül jelenleg a Standard & Poor's tartja érvényben a leggyengébb besorolást: ennél a cégnél a hosszú és rövid lejáratú magyar államadósság-kötelezettségek osztályzata "BB/B". A hosszú futamidejű magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal elmarad.
A Moody's hosszú távú magyar szuverén osztályzata ennél egy fokozattal jobb, "Ba1", amely e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings "BB plusz" hosszú futamú magyar szuverén devizaadós-minősítésével.
Magyarország államadós-osztályzatainak kilátása a három cég közül azonban kettőnél már stabil; a Standard & Poor's március vége, a Fitch 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra. A Moody's magyar adósosztályzatának kilátása továbbra is leminősítés távlati lehetőségére utaló negatív.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
3 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
4 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
4 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
5 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
5 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
6 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
7 órája
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Ekkora hatása lesz a Szigetnek a GDP-re
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



