3p
Nem csak mi, de a lengyel gazdaság is jól belehúzott.

Londoni pénzügyi elemzők szerint az új gazdasági hangulatindexek azt mutatják, hogy Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai - különösen a magyar és a lengyel gazdaság - erősen kezdték az idei évet.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics hétfőn ismertetett tanulmányában közölte, hogy az általa kidolgozott, GDP-súlyozással számolt összesített térségi gazdasági hangulatindex (ESI) a decemberi 104,6-ról januárban 105,7-re emelkedett. 

A ház kiemeli, hogy ez volt az ötödik olyan hónap egymás után, amelyben növekedett a térségi ESI-mérőszám, és a mutató a 2008-as globális pénzügyi válság óta nem volt ilyen magas.

A Capital Economics visszatekintő mérési módszertana alapján a közép- és kelet-európai gazdaságok jelenlegi ESI-indexe arra vall, hogy a térség éves összevetésben számolt gazdasági növekedése az év elején meghaladhatta a 4 százalékot.

Gyorsabbak leszünk, mint 2016-ban

A cég szerint különösen markáns a gazdasági hangulatindex javulása Magyarországon és Lengyelországban, és ez alátámasztja a Capital Economics elemzőinek azon véleményét, hogy e két gazdaság idei egész éves növekedési üteme gyorsabb lesz a tavalyinál.

A magyar ESI-index a decemberi 110,6-ról januárban 112,5-re, a lengyel mérőszám 101,1-ről 103,1-re emelkedett.

A magyar gazdaságban más nagy londoni házak is a tavalyinál gyorsabb növekedést valószínűsítenek. A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői 2017-re szóló éves előrejelzésükben közölték, hogy az idén 2,9 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon, szemben a korábbi 2,5 százalékkal.


A Morgan Stanley elemzői szerint az idei magyar növekedés fő tényezői között lesz a pro-ciklikus költségvetési ösztönzés és az EU-folyósítások által egyidejűleg nyújtott hajtóerő.

A ház közölte ugyanakkor azt is, hogy saját becslése szerint a magyar gazdaság potenciális éves növekedése 1,7 százalék körül járhat. Ennek alapján a Morgan Stanley várakozása szerint az idei egész éves átlagos magyarországi infláció is 2,9 százalékos lesz a 2 százalékos konszenzusos előrejelzési átlag helyett, jövőre pedig eléri a 3 százalékot.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemzőrészlegének hétfőn ismertetett új térségi előrejelzése még robusztusabb, 3,4 százalékos idei GDP-növekedéssel számol a magyar gazdaságban a cég által 2016-ra becsült 2,1 százalék után.

A ház londoni elemzőinek véleménye szerint a magyar növekedés elsődleges hajtóereje a hazai fogyasztás lesz, amelyet költségvetési ösztönzés is kiegészít.

A cég várakozása szerint egyedül az új autóipari beruházási programok 0,2 százalékpontnyit adnak hozzá a magyar hazai össztermék idei és jövő évi növekedéséhez.

Augusztusban érjük el a tetejét az inflációnak

A JP Morgan elemzői is azzal számolnak ugyanakkor, hogy a tizenkét havi infláció a következő hónapokban megközelíti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célszintjét. A cég márciusban 2,8 százalékos éves inflációt vár, és azt valószínűsíti, hogy a fogyasztói árindex augusztusban 3,1 százalékos tetőzik.

A JP Morgan elemzői azonban 2018 közepéig nem várnak monetáris szigorító lépéseket az MNB részéről, annak ellenére sem, hogy a reálkamat már most is negatív. A ház szerint ugyanis a magyar jegybank a 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedés elérésére összpontosítja figyelmét, és ennek érdekében kész eltűrni a magasabb inflációt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG